Kásler Miklós azt mondta, hogy a kormány biztosítja az építési költség felét, legfeljebb azonban 30 millió forintot ad egy önkormányzatnak, ha az vállalja a beruházás másik felét. Feltétel az is, hogy legalább öt évig üzemeltetni kell a parkot, valamint ingyenesen kell biztosítani a belépést.

Úgy fogalmazott, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a test és a lélek egyensúlyára. Ezért olyan programot dolgoztak ki, amely az óvodától egészen az élet végéig mindenkinek biztosítja a mozgás lehetőségét. Nem csupán a versenysportot fejlesztik, hanem a szabadidőset is. Ennek szerepe van az elhízás, a daganatos és a szívbetegségek megelőzésében.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos közölte, hogy a fővárosban Óbudán (III. kerület), Kőbányán (X. kerület), Rákosmentén (XVII. kerület) és Budafok-Tétényben (XXII. kerület), vidéken pedig Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark összesen 508 millió forint értékben, 2020. június 30-áig.