Guardian: Orbán Viktor átírná a történelmet

Nagy Imre újratemetésének 30-ik évfordulója alkalmából készített összeállítást a Guardian, kitérve Orbán Viktor szerepére a rendszerváltásban és politikájának eltolódására a szélsőjobb irányába.
Szász Péter, 2019. június 16. vasárnap, 16:47
Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán - Koszorúzás Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulóján Nagy Imre szobránál, a Jászai Mari téren

Néhány száz ember vett csak részt a Nagy Imre újratemetésének évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap, szemben a 30 évvel ezelőtti 100 ezres tömeggel - kezdi összeállítását Shaun Walker a theguardian.com-on.

A lap olvasói megtudhatják, hogy Orbán Viktor milyen fontos szerepet töltött be az újkori magyar demokrácia megalapozásában és mára milyen messze került egykori önmagától.

Nagy Imre ellentmondásos szereplő Orbánék számára, hiszen reformer volt, de egyben elkötelezett kommunista is. A publicista szerint Orbán éppen Horthy Miklós történelmi szerepét szeretné tisztára mosni. Többek között emiatt távolíttatta el Nagy Imre szobrát a Kossuth térről, hogy visszaállítsa a Parlament környékének 1930-as évekre jellemző állapotát.

Az újratemetés 30. évfordulója egybeesik az 1956-os Intézet megszüntetésével és beolvasztásával a Veritas intézetbe. A lap megszólaltatja Rainer M. János-t, az '56-os Intézet igazgatóját is, aki szerint a Veritast azzal a céllal hozta létre a kormány, hogy a történelem nacionalista-populista nézeteit népszerűsítse.

Rainer szerint Magyarországon veszélyben van az akadémiai függetlenség is csak úgy mint minden, a kormánytól független közösség - utalt az MTA körüli eseményekre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2019.06.17 16:11

@znojmo:
Palkovics nem áll felette.
Jogilag nem, azonban mint a területért felelős miniszter a kormányfővel karöltve a Parlament kormánypárti többségén bármit átnyomhat.
Azaz jogilag nem, de facto az aduász a szavazógéppel a kezükben van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.06.17 14:54

@LenovoR61:
Aha... Értem...
Van a "zsidó" tudomány és van a "nemzeti"...
Ezt a csoportosítást utoljára az 1930-as, 1940-es években alkalmazták...
Csak szólok Einstein is zsidó volt.
Világhírú ZSIDÓ tudósok és feltalálók, akikre mint magyarokra vagyunk büszkék:
Gábor Dénes, Bánki Donát, Bíró László, Frommer Rudolf, Goldmark Péter, Neumann János, Kármán Tódor, Kemény János György, Bródy Imre, Korda Dezső stb-stb...
És akkor még a művészekről nem is beszéltem.

Az hogy műveltségben messze alulmúlod az átlagot az már az állításodból is kiderült.
De hogy még büszke is vagy erre... Hát szégyelld magad és én is szégyellem magam miattad, minden magyar ember nevében!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.06.17 08:06

@katolikus:
Palkovics az MTA felett áll vagy a gazdája? Irány Amerika tudósok, ez az ország nem becsül benneteket....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

katolikus, 2019.06.17 04:58

@znojmo:
Az MTA állam az államban. Aki nem liberális szemléletű azt kiközösítik,ellehetetlenítik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.06.16 23:41

@LenovoR61:
"MTA sokk ingyenélő nagy részben zsidó."
Megmagyaráznád ezt a mondatodat? Ki az az Isten aki megmondhatja, hogy a magyar tudósok ingyenélők? Vannak annak valami jelentősége ki milyen vallású?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html