A kabinet családtámogatási programjának négy pontja július elsejétől lesz elérhető. Ezek közé tartozik a babaváró támogatás, a kiterjesztett családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a hitelelengedés, valamint a nagycsaládosok autótámogatása. Az ehhez szükséges törvénymódosító javaslatokat már talán pénteken, de legkésőbb jövő kedden benyújtják a parlamentnek -  mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón az Index beszámolója szerint (korábban február végéről beszélt a kormány - a szerk.)

A kormány úgy döntött, hogy minden népességcsökkenéssel érintett kis településen igényelhető lesz a falusi csok, ez összesen mintegy 2400 települést jelent. A támogatás nemcsak ingatlanvásárlásra, hanem korszerűsítésre, bővítésre is igénybe vehető. Új lakás vásárlására legfeljebb a 10 milliós hitel fele fordítható, ellenkező esetben árfelhajtó hatása lehetne, ami ellentétes a program céljával.

Egy kérdésre Gulyás azt mondta, hogy jövő héttől a családvédelmi akciótervről szóló tájékoztató plakátok fognak indítani. A miniszter többször kitért a válasz elől, amikor arról kérdezték, hogy március 15-től jönnek-e a Soros-Timmermans plakátok a Soros-Junker plakátok után.

Nem sok törvénymódosítást igényel a családvédelmi akcióterv, a vonatkozó rendeletek közül viszont annál több módosításra lesz szükség - mondta a miniszter az Infostart.hu szerint. A nagyszülői gyes majd 2019. január 1-jétől érhető el.

Az eredeti bejelentés szerint kormány a következő hétpontos családvédelmi akciótervet indítja útjára:

  • Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő az első házassága esetén 10 millió forintos kedvezményes hitelben részesülhet. A törlesztést az első gyermek érkezésekor 3 évre felfüggesztik, a második gyermek esetében újabb 3 évre felfüggesztik és a tőketartozás a harmadát elengedik, a harmadik gyermeknél a maradék tőketartozást elengedik.
  • Bővül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitele, a két- és többgyerekes családok használt lakás vásárlására is felhasználhatják. Heteken belül jön a falusi emberekre szabott csok.
  • Már a második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermek születésekor 4 millió forintot, minden további gyermeknél 1-1 milliót vállalnak át a jelzáloghitelből.
  • Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól.
  • Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja, a legalább 3 gyermekes családoknak 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak.
  • Megvalósul a teljes bölcsődei ellátás, 3 év alatt 21 ezer új férőhelyre lesz szükség, amiből az év végéig 10 ezer megépül. 2022-re minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.
  • Bevezetik a nagyszülői gyedet, (gyermekgondozási díjat), így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett.