A járvány tetőzésére különböző prognózisok vannak, az előrejelzések általában decemberre vagy januárra teszik a járvány hazai tetőzését - mondta el a miniszter, aki arról is beszélt, hogy a múlt szerdai intézkedések hatását még várják, 8-10 nap alatt lehet ezt felmérni. A komrányinfón Gulyás közölte, ha szükséges, akkor a jövő hét szerdai kormányülésen döntenek a további szigorításokról. "Ha karácsonyra lazítani akarunk, akkor előtte szükséges további korlátozásokat bevezetni" - mondta a miniszter.

Később arról beszélt, hogy az egészségügyi rendszer kitart, bírja a járvány miatti fokozott terhelést. Azt állította, hogy a jelenleginél négyszer nagyobb intenzív osztályos igényt is ki tudna adni a rendszer. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 580-an vannak lélegeztetőgépen, vagyis viszonylag kis kapacitás maradt szabadon. Később közölte, hogy nem maradnak el sürgősségi kezelések a járvány miatt a legtöbb esetben, kivételt az immungyengítő beavatkozások jelenthetnek, ilyen a kemoterápia, amely koronavírusos betegen nem hajtható végre. Gulyás egy kérdésre reagálva elmondta, hogy nem igaz, hogy megteltek volna a halottas házak.

A miniszter tisztázta, hogy a kormány nem akarja bezárni az általános iskolákat decemberben sem. Viszont tesztelik a pedagógusokat majd az óvodákban, iskolákban és bölcsődékben is. Várhatóan pénteken indul meg a program.

Később elmondta, hogy a kormány az EU-s költségvetést megvétózza a tervezett jogállamisági kritérium miatt. Gulyás szerint Magyarország elkötelezett a jogállam alapkritériumai iránt, de ezt kívülről diktálva Brüsszel sértené az ország függetlenségét. Azt is elmondta, hogy a közös hitelfelvétellel kezdettől nem értett egyet a kormány, de szolidaritásból elfogadták a többi tagállamnak.