A GVH reklámügyi, illetve fogyasztókkal szembeni megtévesztés, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 2019-2020-ban 5,87 milliárd forint bírságot szabott ki - mutat rá a Bán és Karika Ügyvédi Társulás saját gyűjtése, amelyet a GVH honlapján fellelhető dokumentumok alapján készített. Ráadásul, ahogy 2019-ben, úgy tavaly is akadt megabírság. A Direct Group S. A. hirdetéseivel kapcsolatban a GVH megállapította, hogy számos valótlanságot tartalmaz, ezért 800 millió forint bírságot szabott ki a társaságra.

A szankciók nagyságrendje is jól tükrözi, hogy a reklámozásba kezdő társaságnak - legyen az kis- és középvállalkozás vagy multinacionális vállalat - alaposan végig kell gondolnia, hogy mit és hogyan kíván hirdetni. Ezeket minden esetben összhangba kell hozni a helyi jogszabályokkal. Külön nehézség, hogy ezek gyorsan változhatnak. Az Egyesült Királyságban például az elmúlt hetekben tették közzé azt a kormányzati tervet, amely teljes egészében betiltaná az egészségtelen élelmiszerek (junk food) mindennemű reklámozását.

Éppen utóbbi terület, vagyis a tiltott termékek, szolgáltatások hirdetésének közzététele a reklámozók leggyakoribb hibái közé tartozik. Ez alól Magyarország sem kivétel - mutat rá Solt István, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője. A kérdést sokszor nagyvonalúan kezelik, pedig itthon is léteznek tematikus korlátozások. A hazai jogszabályok szerint például tilos az olyan reklám közzététele, amely a környezetet, illetve a természetet károsító magatartásra ösztönöz, de azoké is, amelyek a gyermekek érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsítják.

"A hirdetések, reklámok közzététele rendkívül érzékeny terület, bármilyen szabályszegés nagyon súlyos anyagi következményekkel járhat. A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve azon vállalkozáscsoport megelőző üzleti évben elért

nettó árbevételének tíz százaléka

lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja"- fejtette ki Solt István.

A cégek által elkövetett másik gyakori hiba a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. Ezt jól példázza, hogy az említett bírságok döntő részét e jogszabálysértés miatt szabta ki a GVH. Emellett gyakori problémának számít a tiltott összehasonlító reklámok közzététele is. Ebben az esetben a hirdetés tartalmát nagyon pontosan meg kell tervezni, hiszen kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő áruk hasonlíthatók össze, ráadásul csak az ellenőrizhető tulajdonságokat lehet összevetni.