Ma hajnalban elhunyt Snell György segédpüspök atya, a budapesti Szent István-bazilikának, az egyházmegyei társszékesegyháznak a plébánosa. Hősiesen helytállt a szolgálatban; szerdán még Zoomon keresztül, de részt vett a papi szenátus ülésén is - közölte Erdő Péter.

"Tragikus hirtelenséggel jött a hír, hogy elhunyt. Megállapították, hogy súlyos Covid-fertőzése volt. Megvizsgálták a plébánián szolgáló káplán atyákat is, kiderült, hogy ők is a pozitívak a teszteredményükben. Éppen ezért meg kell vizsgáltatni az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is. Ez pedig azt vonja maga után, hogy most egy darabig, ameddig a karantén ideje tart, a Szent István-bazilikában szüneteltetni kell az istentiszteleti életet. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kellő fertőtlenítés után, megfelelő idő elteltével, de még a nagyhét előtt újraindulhasson a liturgikus élet Budapest főtemplomában" - mondta Erdő Péter bíboros videoüzenetében.

Életének 72. évében elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a fővárosi Szent István-bazilika plébánosa, péntekre virradó éjjel - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel. Snell Györgynél a napokban állapítottak meg koronavírus-fertőzést. A főpap lelki üdvéért péntek reggel fél órán keresztül szólt a Szent István-bazilika valamennyi harangja és húsz percen keresztül az esztergomi bazilika prímásharangja.

Snell György 2008 augusztusától volt a Szent István-bazilika plébánosa. 2014 decemberében szentelték püspökké, püspöki jelmondata ez volt: "Ti adjatok nekik enni!". A püspök temetésének időpontjáról a főegyházmegye később ad tájékoztatást.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport