Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem ismeretlen a 330 forintos szint az euróval szemben, és egyelőre rövid ideig tartózkodott ebben a gyenge tartományban a magyar fizetőeszköz ahhoz, hogy jelentős gazdasági hatást okozzon - írja Török Zoltán rádióinterjúja alapján az InfoStart. Úgy látja, hogy a gazdaság lendületét csak az törhetné meg, ha tartósan marad egy jelentős mértékben megváltozott tartományban a magyar fizetőeszköz árfolyama.

A lakosság közvetlenül azt érezheti, hogy a boltokba kerülő import termékek drágulhatnak.

Miután Magyarország az unió egyik legnyitottabb országa, és nagyon nagy az aránya a külkereskedelemnek a bruttó hazai termékhez (GDP) mérve, a másik oldalról nézve azt mondhatnánk, hogy az exportot segíti a gyengébb forintárfolyam, ez azonban csak részben igaz. Jelentős ugyanis az importhányad az export termékekben - vélekedett a szakértő.

Török emellett arra számít, hogy az euró-forintárfolyam rövidesen visszatér a 330-as szint alá, tehát erősödéssel számol. Emellett szerinte azt is figyelembe kell venni, hogy a vállalkozások tevékenységében megfigyelhető egy jelentős puffer, fedezeti ügyeletekkel, vagyis a cégek előre próbálják kivédeni az árfolyamkockázatokat. Így bár az állományi mutatókat átváltva forintról euróra vagy euróról forintra, kimutatható hatása lehet már a forintgyengülésnek, de ez a mostani árfolyam csak pár százalékkal gyengébb, mint a korábbi hónapokban. Sőt tavaly nyáron már volt 330 körül az euró-forintárfolyam, vagyis a makrogazdasági mutatók tekintetében nem feltétlenül kell jelentős hatásra számítani a jelenlegi gyengébb árfolyam miatt.

A technikai elemzés alapján egyébként további forintgyengülésre van kilátás - ahogy arról korábban írtunk.