Gyenge forint - bukhatnak a költségvetési tervek

Bár elemzők szerint a gyenge forint miatt veszélybe kerülhet az államadósság csökkenése, a Pénzügyminisztérium továbbra is kitart a parlament elé beterjesztett 2019-es költségvetési javaslatban szereplő számok mellett.
Domokos László, 2018. július 3. kedd, 16:30

A gyenge forint miatt veszélybe kerülhet a kormány idei államadósság célja - figyelmeztettek az OTP elemzői. A választások előtti költekezésben az első negyedévben megugrott államháztartás eredményszemléletű, 12 hónapra visszatekintő hiánya, mivel elérte a GDP 3 százalékát, ami az elmúlt három év legrosszabb adata. A államháztartás egyenlegét elvileg a bevételek erős növekedései támogatták, ám a kiadások az első negyedben drasztikus mértékben elszaladtak - olvasható az OTP Elemzési Központjának kiadványában, amelyet a Zoom.hu idézett.

Az OTP elemzői szerint a kormány államadósság-célja veszélybe került az elmúlt hetekben tapasztalható gyenge forint miatt. A kabinet eleve nem vitte túlzásba az államadósság csökkentést. A 4 százalékos gazdasági növekedés mellett idén mindössze arra vállalkozott, hogy az államadósság mértékét a tavalyi GDP-arányos 73,6 százalékról az év végéig 73,2 százalékra mérsékli - legalábbis ezt írták a májusi konvergenciaprogramban, amikor még 311,4 forintos euróval számoltak.

Számításaik szerint ha maradna a 330 forint körüli euróárfolyam, akkor még a nem túl nagy kihívást jelentő 0,4 százalékpontos adósságcsökkentés is veszélybe kerülhet, a devizaadósság átértékelődési vesztesége miatt. Ezzel együtt akár 330 forintos árfolyammal is elérhető a kitűzött államadósság cél - ehhez az kell, hogy alacsonyan tartsák kincstári egységes számla készpénzállományát.

A pénzügyi tárca azonban továbbra sem aggódik - derült ki Adorján Richárd, a Pénzügyminisztérium (PM) költségvetésért felelős helyettes államtitkárának parlamenti szerepléséből. A 2019-es költségvetés tervezetének fő számait nem szükséges módosítani sem az infláció alakulása (2,7 százalék), sem a várható növekedés (4,1 százalék) miatt - mondta Adorján az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az MTI beszámolója szerint. A tárca nevében a költségvetéshez beérkezett módosítók közül egyet sem támogatott.

A forintárfolyamról Adorján azt mondta: az árfolyam gyengülésének nincs jelentős hatása a költségvetésre.

Nem tartozik a jegybank feladatkörébe a forintárfolyam költségvetési politikára gyakorolt hatása, az MNB feladata és elsődleges célja az árstabilitás. Szerinte semmiféle módosításra nincs szükség a benyújtott költségvetésben, amely 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,7 százalékos inflációval számol. Az MNB egyetlen horgonya az infláció. A nemzetközi turbulencia hatására a hazai pénzpiacon is emelkedett az eszközárak volatilitása, ezen folyamatokat a jegybank elsődleges célja, az árstabilitás fenntartása szempontjából fogja mérlegelni - mondta Nagy Márton MNB-alelnök hétfőn a parlamentben.
Egy másik kérdésre pedig úgy fogalmazott, hogy a jegybank nem kommentálja az árfolyam napi mozgását. A mindenkori árfolyam a piaci folyamatok függvénye, a piacon pedig számos szereplő - az exportőrök, az importőrök, illetve a befektetők - alakítja az árfolyamot.

Fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK