Történelmet ír egy magyar sajt

Az Európai Bizottság a Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot - elsőként a magyar sajtok közül - a hétfői nappal bejegyezte, mint oltalom alatt álló földrajzi jelzést. Az uniós oltalom iránti kérelmet a Tradicionális Magyar Sajtok Egyesülete nyújtotta be 2016 áprilisában.
Rácz Gergő, 2020. április 20. hétfő, 15:17
Fotó: Napi.hu

A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajtot hagyományosan a nyugat-dunántúli megye területén állítják elő. Jellegzetessége, hogy az érleléséhez szükséges, fő érlelő mikroflóra a sajt felületén az érlelés negyedik, ötödik napján már megjelenik és halványsárga bevonatot képez. A sajt a négy-öt hétig tartó érlelést követően vöröses-sárga színű, erőteljes illatú és aromás ízű - idézi az Agrárminisztériumhoz (AM) közleményét az MTI.

A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt elnevezés az AM által elindított Földrajzi árujelzők program eredményeként került oltalom alá. A program célkitűzése az agrárgazdasághoz kötődő földrajzi árujelzők számának növelése, valamint az, hogy a termelői közösségek éljenek az oltalom nyújtotta lehetőségekkel, és élvezzék azok előnyeit.

Az oltalom védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi.

A Győr-Moson-Sopron megyei Csemege sajt bejegyzésével tizenötre emelkedett azon magyar mezőgazdasági termékek és élelmiszerek száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unió valamennyi tagállamában oltalmat élvez.

A Földrajzi árujelzők programjának keretében további 26 új földrajzi árujelző uniós oltalmára irányuló eljárás van folyamatban, elsősorban a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek, valamint a regionális pálinkák körében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

balgabirk, 2020.04.22 05:42

Nagyszerű!! Sikere lesz? Ha a napi 5 ezer állásvesztő nulla fizetését nézzük, kétséges.
Nos, ára/kg ??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html