Idén az első hét hónapban a születések száma 0,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 6,8 százalékkal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 26 527 fő volt, 5060-nal több, mint 2016-ban.

Idén júliusban:

  • 8105 gyermek született, ami 217-tel, 2,6 százalékkal kevesebb a 2016. júliusinál.
  • Az elhunytak száma 9185 fő volt, ez 7,1 százalékos csökkenést, számszerűen 701-gyel kevesebb halálozást jelentett az előző év júliusához képest.
  • A halálozások jelentősebb, valamint a születések számának kisebb mértékű csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. júliusi 1564-gyel szemben 1080 fő volt.
  • A házasságkötések száma szintén csökkent, a 6451 anyakönyvezett frigy 9,4 százalékkal, 666-tal maradt el a tavaly júliusi értéktől.

Így 2017. január-júliusban:

  • 52 056 gyermek jött világra, ami 32-vel, 0,1 százalékkal elmaradt a 2016. január-júliusi születésszámtól.
  • Összesen 78 583-an haltak meg, ami 6,8 százalékos emelkedést, számszerűen 5028-cal több elhunytat jelent 2016-hoz viszonyítva. A legnagyobb növekedés január-februárban történt (+25 százalék). Ezt követően március-májusban 3 százalékkal növekedett az elhunytak száma, majd júniusban 2,6, júliusban pedig 7,1 százalékkal csökkent. Az év eleji jelentős halálozási többlet oka a tetőző influenzajárvány lehetett.
  • A halálozások számának emelkedése, valamint a születések közel azonos számának következtében a természetes fogyás a 2016. január-júliusi 21 467-tel szemben 26 527 fő volt, ami 24 százalékos emelkedést jelentett.
  • A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant. A 2017 első hét hónapjában megkötött 28 158 házasság 5,4 százalékkal volt kevesebb az előző évinél. Idén a januári 1,9 százalékos és a júniusi 6,5 százalékos emelkedés mellett, a többi hónapban mérséklődött a frigyek száma.
  • Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,9 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 4,7 ezrelékre emelkedett. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző évihez képest.