Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez az érték megegyezik a 2015 januárjában mértékkel és kissé alacsonyabb, mint az előző év ugyanezen időszakában mért 18 pont. A legújabb adatfelvétel 2015. júliusában készült.

A GVI által számolt bizonytalansági mutató értéke 35 pontos szinten áll, amely alacsonyabb az előző negyedévben mért 38 pontnál és és megegyezik az ezt megelőző
negyedév értékével. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy az aktuális tendencia nem egységesen érinti a kis- és középvállalkozásokat (kkv), továbbra is csak a cégek egy részét érinti, a többiek még nem érzékelik.

Összességében pedig bár az üzleti bizalom szintje csökkent az előző negyedévhez képest, továbbra is a korábban tapasztalt értékekhez képest viszonylag magas szinten áll.

Az almutatók fele csökkent az idei harmadik negyedévben, míg másik felük ennél kisebb mértékben növekedett az előző negyedévhez képest. Jellemzően a jelenlegi üzleti helyzetre vonatkozó mutatók javultak, míg a várokozások inkább romlottak. Az öt növekedő almutató közül leginkább a múlt félévi termelési szint indikátora javult (8 pontról 14 pontra), míg a legnagyobb mértékben (35 pontról 22 pontra) a várható termelési szint mutatója csökkent.