Az érintettek számlájára már szombaton megérkezhet az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatokat (önhiki) támogató pályázaton elnyert összeg - mondta sajtótájékoztatóján az államtitkár az MTI tudósítása szerint.

Tállai András tájékoztatása szerint a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében minden település támogatásban részesült, amely formailag megfelelt a pályázati feltételeknek. A második körben 1216 település jut pluszforráshoz, öt megyei jogú város pályázatát még nem bírálták el - ismertette az államtitkár.

Az érintett települések 7 milliárd 577 millió 514 ezer forintot kapnak összesen - mondta Tállai András, hozzátéve, hogy a legkisebb összeget, 14 ezer forintot egy 56 lakosú település kért, míg a legnagyobbat Ózd (120 millió forintot), Komló (115 millió forintot) és Orosháza (95 millió forintot).

Döntést hoztak emellett nyolc megyei jogú önkormányzat támogatásáról is, amelyek összesen 595 millió 466 ezer forint támogatásban részesülnek.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy az idei költségvetésben az önhiki-keretre elkülönített 31,1 milliárd forintból az első két ütemben 23,3 milliárd forintot használtak fel az önkormányzatok. Mint mondta, a forrás elosztásánál az önkormányzat nagyságát, gazdasági helyzetét, adósságát és szállítói tartozásállományát vették figyelembe.

A harmadik ütemre szombatig adhatják be a települések pályázataikat, a beérkezett kérésekről december közepén döntenek.

Az államtitkár reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatok valóban a pályázatban megjelölt célra fordítják majd a támogatásokat. Példaként említette, hogy ilyen cél lehet a közüzemi számlák, szállítói tartozások kiegyenlítése, bérkifizetés, segélyezés, vagy éppen jogerős bírósági döntéssel összefüggő forrásigény.

Az államtitkár komoly segítségnek nevezte a pályázati forrásokat, de - mint mondta -, ez a pénz önmagában nem oldja meg a nehézségeket. Éppen emiatt vált szükségessé az önkormányzati rendszer átalakítása - fűzte hozzá.