Gyurcsány rettenetesen készül, vannak miniszterelnök-jelöltjei

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nappalijában sokan megfordulnak mostanában, akikkel csak beszélget. Elmondta azt is, kiket tart esélyesnek az ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelölti posztjára.
Komócsin Sándor, 2020. december 14. hétfő, 10:33
Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Magyarország volt miniszterelnöke úgy gondolja, hogy akkor sem lesz "nagyember", akinek valamilyen fontos közjogi szerepe van, ha az ellenzék 2022-ben megnyeri a parlamenti választásokat - derült ki a Telexnek adott interjújából. Ugyanakkor indulni fog azért a lehetőségért, hogy rajta legyen a reményei szerint egyetlen közös listán. Hogy hányadik helyen azzal nem foglalkozik.

Az ellenzék lassan megtalálja a közös miniszterelnök-jelöltet, hogy az ellenzéki politikusok közül addig melyik, milyen módon segíti ezt a folyamatot, az nyilván minden pártelnök vagy politikai szereplő esetében különbözik. "Ahol most maga ül a nappalimban, ott sokan megfordulnak mostanában - mondta az interjút készítő sajtómunkásnak. Hozzátette: "Én pedig reggeltől estig csak ülök itt, és beszélgetek. Semmi mást nem csinálok, ülök és beszélgetek."

Ezeknek a beszélgetéseknek a témájára utal, hogy Gyurcsány a következő kormány programjával, személyi felállásával, a többi ellenzéki párttal és mozgalommal tölti az életét. Nevezhetjük ez pártközi diplomáciai szerepvállalásnak.

A lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelöltek személyét firtató kérdésre azt mondta: Tudható, hogy "ki az a négy ember, akiről komolyan gondolkoznak ezen az oldalon, mint lehetséges jelölt. Az ő esélyeik nagyjából reálisak is a felmérések alapján, én úgy látom." Nem erősorrendben ez a négy személy Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője.

"Hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, nem tudom. Nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni" - mondta felesége esetleges indulásáról. Szerinte ez csak Dobreven múlik, alkalmas, esélyes, de erről nem lehet párthatározattal dönteni. Ezzel együtt pártja azt a miniszterelnök-jelöltet fogja támogatni, aki megnyeri az előválasztást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2020.12.14 14:19

Gyurcsány régi jó szokása szerint megint hazudik. Tökmindegy, az ellenzék esetleges(remélem, nem megtörténő!) győzelme esetén ki lesz a miniszterelnök, mindenki számára világos, hogy a háttérből úgyis ő fog írányítani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Remete53, 2020.12.14 13:22

Dobrev Klára a legjobb jelölt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html