Szavai szerint hét hónapjuk van arra, hogy bebizonyítsák, Magyarország lehet egy békésebb, nyugodtabb, európai, polgári ország. A politikus megígérte hallgatóságának, hogy kormányzóképességgel, emberi tehetséggel és tisztességgel képesek lesznek ezt bebizonyítani - írta az MTI.

A volt miniszterelnök azt mondta, a jelenlegi kabinettel szemben ők úgy gondolják, hogy az állam ereje nem a kormány erőszakosságában, hanem szabad polgárainak és azok szabad gyülekezeteinek szabadságában van.

A magyar politika egy része a múlt fogságában él, a DK viszont a jövő felé szeretné fordítani figyelmét és energiáit. A hazafias szolidaritás politikája nem állítja szembe egymással a különböző társadalmi rétegeket, ezért a sikeres embereket becsülni, a polgári életet élőket védeni, a legszegényebbeket pedig támogatni kell.

Gyurcsány szerint jelenleg többen szeretnék, ha a kormány távozna, mintha maradna, de a kormányváltást akarók politikai értelemben sokfelé szakadtak. Ha a következő hét hónapban az ellenzék rosszul teszi a dolgát, akkor a Fidesz a 2014-esnél kisebb támogatásnál is újra kétharmadot szerezhet, de ha jól, akkor egyharmad alá tudják csökkenteni a támogatottságát. A politikus azt is kijelentette, hogy a jelenlegi választási rendszer nem szabad és nem tisztességes, de "nem panaszkodni kell", hanem ezekkel a feltételekkel győzni. A választás bojkottálása pedig egyenlő a Fidesszel szembeni fegyverletétellel - szögezte le a politikus.

Az ellenzéki lét bizonyos értelemben a későbbi hatalom vagy kormányzás iskolája - tért át más témára a pártelnök. Aki az ellenzéki oldalon nem tud békét teremteni, türelmet tanúsítani és nyugalmat hozni, annak ez kormányzó erőként sem fog sikerülni. A DK elnöke szerint vannak hosszú múltra visszatekintő és fiatal ellenzéki pártok is, de nem a múlt hanem csak a jövő fogja egyesíteni az ellenzéki oldalt. A jövőnek pedig egyetlen feladata van, a kormányváltás, az viszont a mainál szélesebb körű együttműködést követel.

A demokratikus ellenzéki oldalon a DK-t sem legyőzni, sem megkerülni nem lehet - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Az ellenségből lehet barát, de a DK a Fidesszel nem fog barátkozni, megkerülni nem tudja őket, ezért le akarja győzni. A demokraták viszont politikai értelemben a barátaik, ezért őket sem legyőzni, sem megkerülni nem akarják. A DK előfeltétel nélkül nyitott a demokratikus pártokkal való együttműködésre, "nem kérünk, nem követelünk, hanem létezünk és tesszük a dolgunkat" - összegezte véleményét.

A pártelnök úgy vélekedett, hogy azoknak érdemes végiggondolni a listás együttműködést, akik úgy érzik, hogy önállóan nem jutnak be a parlamentbe. A 106 egyéni választókerületnek viszont mindegyikében meg kell állapodnia a demokratikus ellenzéknek, hogy mindenütt csak egy jelöltet indítsanak a Fidesszel szemben - jelentette ki. Sokan próbálnak különalkukat kötni az egyéni választókerületekre, de ez "nem kirakodóvásár", a DK erre egyetlen esetben sem hajlandó.

Gyurcsány Ferenc végül úgy fogalmazott, hogy ha valaki bele akar szólni pártjuk belső életébe, abba, hogy milyen politikát folytassanak, kik legyenek a vezetőik, kivel szövetkezzenek, akkor az lépjen be a DK-ba.

A rendezvény hallgatósága a kezdésre megtöltötte a Nyugati tér pályaudvarral szemközti részét. Az egybegyűltek kezdéskor felemelték a nekik előzetesen kiosztott Európa feliratú lapokat és azt skandálták, hogy "Európa, Európa".