Simor András a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának (mt) kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a befektetők úgy vélik, alacsony a magyar gazdaság növekedési potenciálja, ez pedig tükröződik a forint eurójegyzésében is. A forintgyengülés ellen ugyan a monetáris politika eszközeivel is lehet és kell küzdeni (erre vonatkozóan Simor külön kiemelte az elmúlt időszakban tető alá hozott nemzetközi és magyar bankközi devizaswap-ügyleteket), ám a monetáris politikai beavatkozásokkal a forint mostani gyengülése nem fordítható meg hosszú távon. Az MNB elnöke szerint viszonylag elhúzódó válság elé nézünk, a költségvetési kiigazításra vonatkozó kormányzati döntések pedig rövid távon tovább ronthatják a növekedési kilátásokat, bár - tette hozzá Simor - hosszabb távon fokozhatják a gazdaság stabilitását, amennyiben a miniszterelnök által bejelentett nagyságrendű intézkedés-csomag végül tényleg megvalósul. A jegybankelnök továbbra is úgy véli, minél hamarabb valósul meg az euró bevezetése, annál jobb, bár továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint a közös európai devizára történő áttérésnek vannak kockázatai. Ezek közül a legnagyobb a tartós, strukturális változtatásokon alapuló költségvetés-kiigazítás hiánya. Simor szerint a kormány legújabb programja már 2009-ben lehetővé tenné a költségvetési kritérium teljesítését, amennyiben a javaslat az eredeti nagyságrendjében valósulhat meg.