Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Magyarország szövetségeseket gyűjt a március közepi hivatalos EU-csúcsig - jelentette be a miniszterelnök.


Magyarország azt szeretné bizonyítani, hogy képes tenni a gazdasági válság hatásainak csökkentése ellen - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Londonban miután találkozott az EBRD igazgatótanácsával és szigetországi befektetőkkel. Az EBRD vezetői arra ösztönözték Magyarországot, hogy magyar kormányfő által javasolt 180 milliárd eurós gazdasági programot igyekezzen közös platformra helyezni az Ausztria által javasolt bankkonszolidációs programmal.

Gyurcsány a JP Morgan szervezésében találkozott szigetországi elemzőkkel és befektetőkkel, akiknek ismertette az elmúlt hónapokban hozott kiadáscsökkentő programot, illetve hosszú kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodást biztosító reformlépéseket, amelyeket hamarosan a parlament elé terjeszt a kormány.


Gyurcsány Ferenc azt is elmondta: középtávon érdemes lenne módosítani a Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alapszabályát, hogy a jelenleginél kétszer, háromszor több hitelt tudjon kihelyezni.

A magyar delegáció az EBRD igazgatótanácsának tagjainak azt is felvetette, hogy keresni kellene a lehetőségét annak, hogy a bank aktívabb legyen Közép- és Kelet Európában. Gyurcsány szerint az EBRD fokozottabb hitelkihelyezése is hozzájárulhatna ahhoz a 180 milliárd eurós csomaghoz, amelyre javaslatot tett a vasárnapi EU csúcson. Az EBRD szabályzata szerint egyébként a pénzintézet nem tud 20 milliárd eurós alaptőkéjénél több hitelt nyújtani.

A közép- és kelet-európai átalakuló gazdaságok támogatására 1991-ben életre hívott pénzintézet február végi eredmény-beszámolója szerint egyébként tavaly - tartalékolás után - 602 millió euró nettó vesztesége volt. Az EBRD 2007-ben még 1,9 milliárd eurós adózott eredményt ért el. A tavalyi veszteség jórészt az EBRD által birtokolt vállalati részvények értékcsökkenéséből adódott. A bank szerint azonban ez nem érinti az idei finanszírozási terveket, az EBRD tőkeellátottsága erős, és a pénzintézet rekord értékű, hozzávetőleg 7 milliárd euró befektetést és hitelezést eszközöl működési területén a tavalyi 5,1 milliárd euró után. Ismeretes, hogy a válság tavaly őszi rohamos mélyülésekor az EBRD az elsők között ajánlott segítséget a régiónak.