Gyurcsány tárgyalni kíván a Jobbikkal

Gyurcsány Ferenc szerint igenis tárgyalni kell a Jobbikkal, de nem választási együttműködésről, vagy koalícióról, hanem arról, hogy utána a parlamentben hogyan bontsák le "Orbán bűnös rendszerét". Ezért tárgyalásra hívta a parlamentbe jutásra esélyes pártok vezetőit, az MSZP-Párbeszéd, az LMP, és a Jobbik vezetőit - tudósított a hvg.hu a március 15-i ellenzéki megemlékezésről.
K. Kiss Gergely, 2018. március 15. csütörtök, 16:48
Fotó: Napi.hu

A volt miniszterelnök kijelentette: a köztársaság lényege a tárgyalás, nincs ok taktikázni, hanem tárgyalni kell. Vasárnap 17 órára várja őket az esélyes pártok jelöltjeit - olvasható a portálon.

Gyurcsány bejelentette, hogy egyoldalú lépéssel a DK visszavonja saját jelöltjét Szél Bernadett körzetében az ő javára. Minden pártot hasonló lépésekre buzdított. A Demokratikus Koalíció elnöke kiállt az összefogás mellett, és azt mondta, a demokraták, ha győznek, csak koalícióban kormányozhatnak, de a koalícióban kompromisszumokat kell kötni, és már most meg kell állapodni arról, hogy minden választókerületben csak egyetlen jelöltet állítson az ellenzék.

"A megállapodás nem lehetőség, hanem kötelesség" - közölte, majd arról beszélt, hogy a korábbi sérelmek és viták nem fontosak, és ha valaki szót akar érteni a néppel, annak szót kell értenie a többi párttal is.

Ezután közölte, sem az igazságszolgáltatás, sem a történelmi ítélet nem lesz kegyes a mostani kormányhoz. "Az új kormány első napján be fogja jelenteni, hogy csatlakozik az európai ügyészséghez. Polt Péternek ettől kezdve maradnak a tyúkperek" - jelentette ki Gyurcsány.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tegnaputan, 2018.03.16 14:13

@Bahnsteig_Eins: Azért sértegetsz mert egy ilyen egyszerű 5. osztályos feladatot sem tudsz kiszámolni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.03.16 02:10

@tegnaputan: szánalmas féleszű ingyenélő orsóscsicska hülyenyugger.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2018.03.16 00:21

"Bahnsteig_Eins, 2018. március 14., szerda 21:33
Deviza-adósság elleni harc felfüggesztve, ugye fideszcsicskák?
Ha ha ha"

Na te matek zseni, ha 2,2 milliárd devizaadósság jár le idén, és a kormány kicsivel több mint 227 millió háromszorosát kívánja devizahitelből fedezni, akkor csökken, stagnál vagy nő a devizaadósság mértéke?
u.i. Nem 11 a legnagyobb prímszám.
Még mindig nem tudtad megoldani zsenikém?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.03.15 20:53

@RealMan: "alapkövetelménye", mi? Gyurcsány hoz 2-3 százalékot, a mai kiherélt, elárult Jobbik talán 5-6-ot... Ez kevés lesz a kormányváltáshoz, édeskevés...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2018.03.15 20:50

Ha Orbán beszédét meghallgattátok, akkor látni fogjátok, ez egy igazán elmebeteg diktátor jelölt. Az egész családja örökölhette Orbán rosszabbik génjeit. Ha véletlenül csalással nyerne a Fidesz és ez a paraszt ( büdös és izzadtságszagú állandóan ) tovább dumálhatna a marhaságairól, na akkor fog még százezernyi magyar rögvest útrakelni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html