"Ha most nincs radikális irányváltás, 2030-ra vége lesz a ma ismert világnak"

Nem pusztán Douglas Adams irodalmi privilégiuma a holisztikus látásmód, amely leginkább azt feltételezi, hogy egy problémát valóban minden lehetséges irányból és szereplővel együttműködve kell tudni és akarni feldolgozni. Munkácsy Béla régóta tudja, hogy ez a módszer az energiagazdálkodásban is működik. Az Energiaklub kutatóját a Napi.hu leginkább a magyar energetikai távlatokról kérdezte.
Szabó M. István, 2020. augusztus 12. szerda, 07:08
Fotó: Napi.huNémeth Dániel

- Mivel magyarázza, hogy az eddig diplomatikusan nyilatkozó Kaderják Péter energetikai államtitkár a minap nyilvánosan, azzal "tette helyre" az Energiaklubot, hogy önöknek az a missziójuk, hogy atomenergia-ellenesek legyenek, és a szélenergia mellett érveljenek, de ez a kormányt nem érdekli, mert ez nem eléggé szakmai álláspont.

- Nem ismerjük annak a történetnek a részleteit, de én nem is éreztem ezt a pár mondatot olyan nagyon drámai állásfoglalásnak. Ami az Energiaklub szemléletmódját, vagyis a helyi erőforrásokra támaszkodó fenntartható energiagazdálkodást illeti: az a jelenlegi nemzetközi élvonal által képviselt fősodor. Nem csak én mondom ezt, néhány éve, még energetikai kutatóközponti vezetőként osztotta ezt a véleményt maga az államtitkár is; akkor még együtt szálltunk síkra az új, nyilvánvalóan csak gazdaságtalanul működtethető atomerőmű építése ellen.

- Rendben, akkor ugorjunk vissza a saját szakmai története elejére - csak hogy érzékelni lehessen: nem tegnap jött rá, hogy "szereti a szélenergiát". Mióta foglakozik ezzel a területtel?

- Az ezredfordulóig kell visszaugranunk akkor, mert azóta foglalkozom ezzel a témával alaposabban. Azóta, hogy a szélenergiából és annak a területi aspektusaiból írtam a doktorimat. E munka egyik állomásaként, 2003-ban részt vettem részt egy kifejezetten energiatervezéssel foglalkozó képzésen, az Oslói Egyetemen. Nagyon intenzív két hónap volt, reggeltől estig, lépésről lépésre vezettek be minket abba a világba, amellyel idehaza azelőtt hírből se találkoztam. Ott vált világossá számomra, hogy az energiatervezés nem csupán annyi, hogy jól felkészült energetikus mérnökök összeállnak, és létrehoznak valamiféle rendszert, amely műszakilag működőképes. A mostani rendszer szerte a világban ilyen, de mára kiderült, hogy a működtetésének következményei társadalmi és környezeti szempontból egyaránt elfogadhatatlanok.

Oslóban az energiatervezés képzésünk vezetője egy kultúrantropológus volt, a nemrég elhunyt kiváló kutató, Hal Wilhite. Az, hogy egy társadalomtudós eddig merészkedik, már önmagában döbbenetet vált ki itthon a szakmában, és jellemzően azt a reakciót, hogy a norvégok hülyék, az illető biztosan egy kókler, nem is ért az energetikához, és az egész csak egy vicc. Pedig a vicc valójában az, hogy az illető értett hozzá, sőt a rendszer egészét jobban átlátta, mint sokan, akik hazánkban ma szakértőnek gondolják magukat.

Az Oslói Egyetemen 20 éve felismerték, ami nálunk még ma is inkább sci-fibe illő megközelítés: az energetikában a fogyasztók a kulcsszereplők. Ha őket figyelmen kívül hagyjuk, akkor az egész rendszerrel nagyon csúnyán mellé fogunk lőni. Döbbenetes felismerés volt számomra az, hogy igenis: a társadalomtudósok nélkül ez a problémahalmaz nem megoldható.

Munkácsy Béla
52 éves tanár, okleveles környezetgazdálkodó az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa. Három évtizede jelennek meg a környezeti tematikát érintő írásai, több kutatás vezetője, illetve tanulmánykötetek szerzője és szerkesztője. 2020 óta az Energiaklub kutatója.

Sok más kiváló előadónk is volt, de az egyikük, Jorgen Norgaard a Dán Műszaki Egyetemről, különösen nagy hatással volt rám. Azzal, hogy mérnökként mennyi mindenre volt nyitott a világban. Lenyűgözött a holisztikus látásmódjával, ami nélkül manapság az energiagazdálkodásról nem érdemes beszélgetni sem, döntéseket hozni pedig kifejezetten bűn.

Egy dolgot azonban itt tisztázni kell: az energiahatékonyságon nem azt a magyarosan leszűkített definíciót értem, hogy leszigetelik-e a panelt és hogy a Kádár-kockák kapnak-e új nyílászárókat vagy sem. Ez a fogalom akkor nyeri el az értelmét, ha a nyersanyagtól, a termeléstől a végfogyasztóig, a megtakarítási lehetőségek keresésétől a technológia innovációig mindennek a hatékonyságát vizsgáljuk. Norgaardtól hallottam először, hogy ezt az egész rendszert egyetlen komplett folyamatként, egyfajta energialáncként kell értelmezi, amelybe bele kell látni a fogyasztó igényeit és lehetőségeit. Ez utóbbi azonban csak a jelenleginél sokkal magasabb szintű tájékoztatással és képzéssel érhető el - és ettől mi - a hazai közoktatásban látható tendenciákat látva állítom: egyre messzebbre kerülünk.

- Hadd játsszam el az ördög ügyvédjét, és vágjak vissza azzal, hogy "a norvégok és dánok könnyen beszélnek, mert előbbi jelentős méretű gázmezővel bír, utóbbi pedig a tengeri szélerőműveire támaszkodhat", és így könnyebben lehet holisztikus felfogásuk, mint nekünk, akiknek kevés gázunk és kis mennyiségű, éppen kivonás alá kerülő szenünk van csak.

- Igen, kétségtelenül ez a zsigeri reakció erre sok helyen és ez esetben ma is Magyarországon. De én azért tennék ide egy megjegyzést: az azért mégsem véletlen, hogy se Dánia, se Norvégia nem az említett energetikai monokulturalitás felé haladt az elmúlt 20 évben, hanem abba az irányba, hogy minden lehetőséget és összefüggést megvizsgálnak, végiggondolnak, kipróbálnak, kutatnak és fejlesztenek - aztán ha van értelme, a rendszerükbe építenek.

Én sem tudom, hogy a skandináv országokban ez a nagyon differenciált, összefüggésrendszerben való szemlélődés honnan ered, de azt igen, hogy ha ez a kulcs nincs a kezünkben, akkor csak odáig jutunk, ahová a magyar klímaterv.

- Tehát?

- Nagyjából sehová.

- Miért mondja ezt? A Nemzeti Energia- és Klímaterv által 2030-ig kijelölt visszafogott pálya, ha nem is túl izgalmas, de perspektivikus és látható benne egyfajta logika.

- Indirekt módon kezdeném akkor erre a válaszadást: az a szemlélet, amibe először, lassan már 20 éve beleláttam Norvégiában - majd kutatóként Németországban és Dániában -, gyökeresen más. Nagy szerencsémre a dánoknál éppen egy alternatív energiastratégia tervezése zajlott, amibe sikerült egy rövid időre bekapcsolódnom. A több egyetem, kutatóintézet és iparági szereplő együttműködésében futó projektet egyértelműen egy izgalmas kihívásként kezelték. Olyan programnak tekintették, amellyel a világ élvonalába kerülhetnek, több évtizeddel megelőzve a középmezőnyt. A szereplők már akkor folyamatosan azon ötleteltek: hogyan, milyen módszerekkel és mikorra lehetne 100 százalékban megújuló energiára átállítani az egész országot.

fotó: Németh Dániel

Ehhez képest a magyar minisztérium által készített energiastratégiát és klímatervet (NEKT) valakik megírták egy szobában, de nem látszik az a széleskörű és évtizedes időtávú összefogás és csapatmunka, ami a dánoknál természetes eleme egy ilyen folyamatnak.

Egyetemi oktatóként nem csak a politikusokban keresem és látom a hibát, mert ennél súlyosabb, hogy az energetikai szakmában van 20-30 évnyi szemléletmódbeli lemaradás, tisztelet a kivételnek. Így - miközben Magyarországon, ahol a Reális Zöldek és az Enpol2000 a mai napig meghatározó szakmai fórumnak számít - az nyilvánvalóan felfoghatatlan, hogy Dániában egy 26 éves doktorandusz hallgató vitte a hátán az egész stratégiaalkotást, és hogy Brian vad Mathiesen - aki ma, 40 évesen az Aalborgi Egyetem professzoraként a világ egyik legtekintélyesebb, legtöbbet hivatkozott mérnöke - egy olyan 30 fős stábbal dolgozta ki a dán energetikai jövőképet, amelyben 10 fiatal hölgy kutatónak is helye volt.

És ha nem is a korfa, és ha nem is a nemek közti megoszlás a siker kulcsa, ahhoz van köze, hogy be lehet-e vinni friss, modern szemléletet e kérdések megválaszolásába. Végülis ez az oka annak, hogy csak problémát látunk-e az éghajlatváltozás kapcsán vagy inkább olyan kihívást, ami lehetőséget kínál a fejlődésre. És ez a szemléletbeli különbség adja ki a végén azt, hogy miközben a magyar kormány, az Európai Unió minimum elvárását sem teljesítve, igyekszik azt kommunikálni, hogy eredménynek tekinthető a NEKT-ben 2030-ra ígért 21 százalékos zöldenergia-arány, a dánok - a hozzánk hasonlóan szintén Brüsszelbe leadott terveikben - már 109 százalékot vállaltak az áramtermelésben.

- Az Erre van előre kötet első, 2011-es kiadásakor arra jutott az akkori hallgatóival, hogy fenntarthatatlan szinten fogyasztjuk az energiát - elsősorban a nem hatékony felhasználás miatt. Az energiapazarlás felszámolását a rendszer egészének újragondolásában és újrahúzásában látták, amit akkor többen is úgy fordítottak le a köznyelvre, hogy lám, a zöldek jövőképe a durva megszorításokról szól.

- Akkor is szamárság volt ez az olvasat, és ma is az. Mert a fő megállapításunk az volt, hogy semmiből, se szélből, se szénből, se földgázból nincs összesen annyi erőforrásunk, hogy a jelenlegi pazarló rendszert fenn tudjuk tartani. Az energiarendszert komplexen értelmező szoftveres modellünk viszont azt mutatta, hogy szabályozási eszközökkel viszonylag egyszerűen megoldható volna a primer energiafelhasználást 30-40 százalékra szorítani. A fennmaradó igényeket akár már kizárólag megújuló energiaforrásokból is fedezhetnénk. Az akkoriban még viszonylag új módszertani eszköznek számító térinformatika intenzív bevonásával végeztük a munkát, ami akkor itthon egészen új perspektívát nyitott a kutatásban.

Az egyik kulcskérdés tehát a hatékonyság: ha a teljes energialáncon végigmegyünk, akkor az egyes tételeknél is - a bányáktól az erőműveken és a hálózaton át, a fogyasztó által használt eszközökig - nagyon rossz energetikai hatékonysággal kell számolnunk, de összeadva azokat, a legvégén az derül ki, hogy őrült nagy, akár 95 százaléknál is nagyobb veszteség árán lesz például ebben a helységben kellően világos. Ez az állapot nem fenntartható, értelemszerű, hogy ezen változtatni kell. Azt is megállapítottuk, hogy ha a kormányzat az energiatervezést valóban komolyan venné, és tényleg ott nyúlna bele, ahol segítené, támogatná a családokat, a vállalkozókat, a közszférát, akkor ezen a brutális méretű veszteségen jelentős mértékben faragni lehetne.

- Azóta eltelt kilenc év, és ha a németeket, a briteket, a hollandokat, a spanyolokat, a portugálokat veszem szemügyre, akkor azt látom, hogy csupán az innovációs irányzékot kellett úgy fordítani, hogy annak jobb energiahatékonyság legyen a végeredménye. Ez egyszerűen hangzik, de mi azért ennek a sornak is a végén állunk. Azért van ez, mert az energetikai döntéshozóink nem fogékonyak egy ilyen mátrixszerű szemléletre?

- Igaz ez is. De ennél súlyosabb probléma, hogy a politika leigázta az energetikát. A durva politikai nyomást lehet kiolvasni a megjelent energiastratégia soraiból. A kormányhoz közelálló szakértők is végig azt hajtogatták, hogy a kívánt célok például a szélenergia nélkül Magyarországon sem elérhetők, de aztán az utolsó pillanatban mégis kivették a szélenergia bővítését a koncepcióból. Tessék nekem megmagyarázni, hogy hol szakmai döntés ez, ha a most e mellett érvelő államtitkárral nemcsak egykori kollégái nem értenek egyet, hanem a saját korábbi kutatási eredményeivel is szembemenetel?

fotó: Németh Dániel

A megállapítással, mely szerint a szélenergiába Magyarországon nem éri meg befektetni, az a legnagyobb gondom, hogy ez egyfelől nem igaz, másfelől pedig ezt nem a kormánynak, hanem a befektetőknek kellene eldönteni. Korábban felmerült akár 2400 MW új telepítésének lehetősége is évtizedes távlatban, végül most továbbra is az a hivatalos álláspont, hogy a szél gyakorlatilag megtűrt technológia.

A máig hivatalosnak tekintett potenciálszámítások úgy születtek, hogy néhány derék - és saját szakmájában vitathatatlanul elismert - mérnökember elővett egy kockás papírt, és amit megértettek a jogszabályokból (különösen azok természetvédelmi, de főként tájvédelmi vonatkozásaiból), azt átvezették tételenként, és összeadták: hogy ennyi nemzeti park, ennyi tájvédelmi körzet, ennyi erdő, ennyi út - amire nem lehet szélparkot tervezni. Teljes tévedés a végeredmény, hiszen az csak az egyik probléma, hogy hiányzott a természetvédelmi szakember a csapatból, aki segített volna a szakmai eligazodásban. Legalább ekkora gond, hogy a vizsgált területek között átfedések vannak - hiszen például az erdők jó része védett -, amit csak térinformatikai eszközökkel lehet értelmezni és számításba venni. Ez azonban nyilvánvalóan már egy másik tudományterület, a geográfia szakértőinek bevonását igényelte volna. Ma hiába próbálnánk meg új számítási, modellezési megoldásokkal újrarajzolni ezt a térképet, az alapadatokhoz nem lehet hozzájutni. Megpróbáltuk ezeket hivatalosan és nem hivatalosan is megszerezni, de a téma közelébe se engedik a kutatókat.

És akkor ehhez még nem rendeltünk hozzá abból a technológiai és innovációs boomból semmit se, amit az utolsóként Magyarországon elindított szélturbina 2010-es startja óta ez a szektor produkált.

- Az Energiaklub egy több mint 40 oldalas kritikát fűzött a 250 oldalas NEKT-hez, szóval nem csak a széllel és a szemléletmóddal volt problémájuk. Adja magát a pikírt kérdés: volt bármi, ami a dokumentumban tetszett?

- Persze, van benne olyan gondolatsor, amit helyeselni tudunk. A stratégia talán leginkább előremutató része a falusi fűtőművekről szól. Az nagyon jó és perspektivikus irány lehet, megoldást nyújtva arra is, hogy vannak emberek, akik ilyen-olyan okból, de szisztematikusan fittyet hánynak a saját, a családjuk és a közösségük egészségére, mert részben vagy egészben kommunális hulladékkal, sittel, használt ruhával vagy bontott nyílászárókkal fűtenek. Ebben a leosztásban igenis kulcskérdés volna az állam nagyobb felelősségvállalása.

Az megint más kérdés, hogy a falusi fűtőművet hogyan gondolják rendszer szinten megvalósíthatóvá tenni. Miközben a folyton esős Dániában ez 100 település távhőrendszerében bevett gyakorlat, a NEKT-ben az szóba sem került, hogy ehhez napkollektorokkal biztosítsuk a hőenergia egy részét - pedig ezzel az energiaforrással lényegesen jobban állunk, mint a dánok vagy a németek. Úgy tűnik, hogy ez ügyben a kormány szakértői a szemétégetésben és a biomasszában gondolkodnak, de a stratégiában az sincs kibontva, hogy ez utóbbin belül mire kellene gondolni. Márpedig biomassza és biomassza között őrületes különbségek vannak; némely alkalmazásai elfogadhatatlanok (mint a Szakolyi erőmű, amelynek a hulladékhőjét a mai napig nem használják fel), miközben ott a biogáz, aminek köszönhetően a hulladékgazdálkodással közös szinergiákat lehetne kamatoztatni.

Az osztrákoknál és a dánoknál is láttam, hogy ezek a kistelepülési megoldások szövetkezeti távhőrendszerek formában jól tudnak működni, oly módon, hogy a közösség a saját fűtés- és melegvízigényét fedezi helyi erőforrások felhasználásával. Akár úgy is, hogy a nyári meleget elraktározzák hatalmas föld alatti melegvíztározókba és aztán télen ebből fűtenek (miközben mi még csak ott tartunk, hogy a napi szintű tárolás is két-három településen megoldott). De ehhez mindenek előtt korszerű épületekre volna szükség. Azonban a magyar családok jelenlegi kilátása ebből a szempontból is elkeserítő. A minap kiszámoltam, hogy ha a mostani ütem tízszeresével folynának az épületenergetikai felújítások, akkor férnénk be a már elfogadható 30 éves limit alá.

- A "mi nincs benne" után érdekelne, hogy ennek a tervcsomagnak Ön szerint mit kellene tartalmaznia?

- Elsőként azt a felismerést, hogy itt és most tényleg nagy baj van, és ezért nem mehet úgy tovább, ahogyan eddig. Ehhez képest ebben a dokumentumban szó sincs arról, hogy itt radikálisan, gyorsan kellene változtatni, mert egy környezeti-társadalmi-gazdasági összeomlás közepén vagyunk. Ez a dokumentum éppen azokra a történésekre nem reagál, amiről a világ beszél-tervez-változást készít elő.

A magyar tervben az szerepel például, hogy 60 százaléknyi forgalomnövekedést várnak a légi közlekedésben, és ugyanennyit a nehézteher-gépjármű-forgalomban. E koncepciónak semmilyen természettudományos, környezettudományos alapja nincs. Hogyan lehetséges az, hogy e stratégiában primer energianövekedést terveznek, miközben éppen arról kellene szólnia, hogy a summa csökkenést hogyan lehet a hatékonyság radikális növelésével megtámogatva, sőt, az egész környezetgazdálkodási rendszer működésének újragondolásával elérni?

fotó: Németh Dániel

Egészen más szemléletű dokumentumra lett volna szükség, olyanra, amelyből az irányváltás kiolvasható, amiben legalább az alapvetések a helyükön vannak, így például a növekedést nem keverik össze a fejlődéssel; hiszen az előbbi mennyiségi, az utóbbi pedig minőségi változás. Olyan tervezési dokumentumra lenne szükség, ami arra tesz javaslatokat, hogy miként és hogyan lehet úgy összerakni az energiarendszert az elejétől a végéig, hogy az sokkal kisebb környezetterheléssel tudjon lényegesen hatékonyabban működni. Ez a felismerés ebből a dokumentumból hiányzik, sőt, az a fő üzenete, hogy semmi okunk nincsen a változtatásra, nincs okunk arra, hogy elgondolkodjunk bármiféle irányváltáson.

Ez tehát nyilvánvalóan egy politikai megrendelésre készült dokumentum, amelynek nem sok köze van a szakmaisághoz, a tudomány jelenlegi állásához. Már az első mondatokban önellentmondásba kerülnek a szöveg szerzői, amikor a fő célok leírásánál az energiaszuverenitást azzal az atomenergiával kívánják elérni, ami technológiai értelemben és az üzemanyag oldaláról is teljes mértékben importfüggőséget, tehát évtizedes kiszolgáltatottságot eredményez. Ez nemcsak nemzetstratégiai szempontból elfogadhatatlan, hanem mindezek tetejébe több százezer évig jelent majd környezeti kockázatot és folyamatos feladatot, kiadást az utánunk következő generációk beláthatatlan sokaságának (amit persze a költségkalkulációkban hanyag eleganciával elfelejtenek számításba venni).

Nem látják, hogy Paks anakronisztikus távolságba tol minket az energiaszuverenitástól. A stratégia abból áll, hogy 2030-ig szép lassan csökkentgetnek és reszelgetnek a rendszeren, de a tényleges feladatmegoldás terhét a 2030 utáni kormányokra és társadalomra tolják rá. Ez engem, mint környezettudománnyal foglalkozó kutatót, egyetemi oktatót, civil szakértőt, családapát azért érint érzékenyen, mert ma már egyértelmű, hogy ha most nincs radikális irányváltás, akkor 2030-ra vége lesz a ma ismert világnak

- Nem mentségként mondom, de amikor az Energiaklub ezt a témát a European Renewable Energies Federation koordinációja alatt összehasonlíthatta más V4-ország tapasztalatával, kiderült, hogy nem a magyarok az egyedüliek a mérlegnek ezen az oldalán...

- E nemzetközi projekt izgalmas tanulsága az, hogy a cseh, a lengyel és a szlovák energiastratégia is ugyanezekkel a problémákkal küzd. Ez azonban senkit nem ment fel semmilyen felelősség alól. Kevesen tudják, de a németek energiastratégiája, az Energiewende nemcsak arról szól, hogy az Északi-tengerbe szélfarmokat telepítenek, és hogy 2022-re leáll majd minden atomerőművük, hanem azt is jelenti, hogy a volt keletnémet, egykori NDK-s területeken már most 20 ezer megawatt szárazföldi szélturbina dolgozik, miközben nálunk mindösszesen 329 MW.

Akkor is, annak ellenére is, hogy ezek hatásfoka és a rendszerbe adott teljesítménye rosszabb, mint máshol. Rosszabb, mint nálunk, mert a legtöbb helyen ott nem fúj annyira sem a szél, mint itt. A tények azt igazolják, hogy miközben a szélerőművek magyarországi kapacitásfaktora 22-25 százalék, a volt NDK területén a 20 százalékos átlagot épp hogy eléri.

Tehát a németek ezt nem egy csőlátású energetikai vagy üzleti problémaként kezelték, hanem területfejlesztési kérdésként is, új munkahelyeket teremtő technológiai transzportként, innovációs potenciálként is, az adott régió számára bevételt teremtő képességként is, és mindezek által a szélfarmépítések értelmet nyertek, több tartományban az áramigényt szinte teljesen képesek kielégíteni, a rendszer immár legfontosabb elemeként. A nem teljesen ideális viszonyokat a politikai akarat úgy kompenzálta, hogy a felsorolt célok segítése érdekében a szabályozást úgy alakították, hogy e rosszabb adottságú körzeteknek nagyobb támogatási volument biztosítanak. Ilyenfajta komplex megközelítésre volna sürgető szükség nálunk is!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2020.08.12 17:15

@Susala: Kezdjük veled. Mit szólsz?

Ezt azért át kellene gondolnod még egyszer.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Susala, 2020.08.12 16:18

Nos a bizonyos "ma ismert világunk", NETTÓ POKOL! Ezért nem lesz kár, ha megszűnik létezni bárhogy is... sőt inkább felszabadító kozmikus esemény lesz, ha az univerzum történetének legalávalóbb testvérgyilkos parazita faja kihal végre...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.08.12 13:42

@gondolkoggyunk: Köszönöm, csillagos ötös :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.08.12 13:25

@feketeluk: "A cél, a CO2 emisszió csökkentése."

A vírusjárvány alatt a világ ipara és közlekedése durván lelassult, ennek ellenére a bolygó széndioxid szintje rezzenéstelenül, egyenletesen tovább emelkedik:
https://www.esrl.noaa.gov/gmd/ccgg/trends/
Ebből (bizonyos IQ felett) logikusan következik, hogy a szébdioxid emelkedést nem az ipar vagy a közlekedés okozza, tehát aki az ipart vagy a közlekedést korlátozni akarja a széndioxira hivatkozva, az egy barom, az összes széndioxirra vonatkozó törvényt azonnal semmissé kell nyilvánítani, mert az összes ilyen irányú erőfeszítés az emberiség erőforrásainak értelmetlen pazarlása.
Inkább a levegőben szálló por (PM5, PM10) koncentrációját kellene csökkenteni, persze erről senki sem beszél, mert valószínűleg a sötétzöldek irányítói olyan helyekről kapják a kenőpénzeiket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.08.12 12:54

Az ilyen bombasztikus cím - melynek igazságtartalma nulla - a bulvárlapokba való, nem pedig a magát színvonalasnak és tárgyilagosnak tartó Napi címlapjára.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html