Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett hétfői sztrájkon, hogy emeljék a közalkalmazottak fizetését. Az érdekvédelmi szövetség azt javasolja, hogy a 2008 óta változatlan köztisztviselői illetményalapot a jelenlegi 38 650 forintról 60 ezer forintra emeljék, így több mint ötven százalékkal nőhetne a hivatalnokok fizetése.

Azonban ebből rendezik az állami vezetők illetményét is, vagyis a miniszterek, a közjogi méltóságok és az államtitkárok, helyettes államtitkárok illetménye is automatikusan megnőne. A bérüket ugyanis úgy határozták meg, hogy az illetmény alap hányszorosát kapják meg.

A napilap számításai alapján Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök jelenlegi bruttó 1,5 millió forintos fizetése bruttó 2,3 millió forintra nőne. A miniszterek és a főpolgármester 1,3 millió forint helyett meghaladná a 2 milliót. Az államtitkárok az eddigi 997 ezer forint helyett 1,5 millió forintot kereshetnének, a helyettes államtitkárok bérezése pedig 748 ezerről közel 1,2 millióra nőne. De megnőne a polgármesterek és a parlamenti képviselők fizetése is.

A Miniszterelnökség az ügyben arról tájékoztatta a lapot, hogy nincs politikai szándék az állami vezetők illetményeinek változtatására. A múlt csütörtöki kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak kellene rendezniük dolgozóik bérét. Bár a kormány elzárkózott attól, hogy az államkincstári dolgozók fizetését rendezze, az önkormányzati tisztviselők ügyében később ígért döntést.