"Ha Paksra adtak, erre is fognak" - így szerez a kormány áramot

Naperőműparkokba fektet a kormány, a fejlesztésekhez pedig uniós forrásokat remélnek, nem alaptalanul - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Szabó Dániel, 2018. január 18. csütörtök, 14:48
Fotó: MTVA Fotó

A paksi atomerőmű csak az ország energiaigényének 50 százalékát képes fedezni, a maradék import. Utóbbi kiváltása szóba került a szerdai kormányülésen, ahol arról döntöttünk, hogy napelemparkok létesítését, a megújuló energiaforrásokat támogatjuk - árulta el Lázár János.

A terv szerint 10 éven belül Magyarország energiaimport-függetlenné válna. A cél eléréséhez a kormány egy támogatási programot is indít. Ennek egy részét már decemberben bejelentették: a kormány kritériumai szerint 0,5 megawatt energiát kell termelniük a lakossági napelemparkoknak, melyek egy 1,2 hektárt nem meghaladó méretű földterületen vannak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már akkor kérvényezte, hogy a földhasználók és -tulajdonosok számára könnyebb legyen ezekre engedélyt szerezni, illetve támogatásra pályázni. Ezt most annyiban pontosították, hogy 1 hektárnyi területen támogatják a földművesek naperőmű-építéseit. Lázár János úgy számol, hogy 3000 ilyen kisebb termelőlétesítmény épülhet.

A megvalósításhoz számítanak uniós támogatásra. Abban bízik a kormány Lázár elmondása szerint, hogy "ha Paksra adtak, erre is fognak". Épp szerdán döntött az Európai Parlament arról, hogy több forrást biztosítanak a megújuló energiatermelésre.

A fotó forrása: MTVA.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2018.01.19 11:17

@V0LE: az nem de majd kiterelik a sok megvilágosultat és beragyogja.
Mindegy ezeknek csak valamilyen néven pénzt lehessen lopni a közösből :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2018.01.19 10:50

@V0LE:
"Nocsak-nocsak, mostanaban mar ejjel is sut a nap Mo -on?"

LOL
Szerinted süt?
Nem sok eszed van az látszik...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.01.19 00:27

Nem hülyeség. Alaposabban utána fogok nézni a feltételeknek. Igaz, realistaként már befektettem egy nagyobb összeget Magyarország energiaellátásába, azaz - Gazprom-részvényekbe...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2018.01.19 00:04

Nocsak-nocsak, mostanaban mar ejjel is sut a nap Mo -on? Vagy hogy van ez fideszbirkak? Nagyon kussoltok.... biztos meg nem adtak ki, hogy mit is kene errol gondolnotok :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.01.18 16:04

-Aztán hova megy Józsibátyám ?
- Megszántom a naperőmű parkot mert jövőre is napelemet vetek :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html