Hableány-baleset: már nyolc másik holttestet találtak

Eddig már nyolc olyan holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatai után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek - mondta Csécsi Soma, a a BRFK szóvivője a 24.hu-nak.
Domokos László, 2019. augusztus 22. csütörtök, 16:24
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Az utolsó dél-koreai áldozat utáni keresést a rendőrség a feladat jellegének megfelelő létszámmal és technikai eszközökkel végezte és végzi jelenleg is.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűnés miatt a hatályos jogszabályok szerint körözési eljárást folytat. A hajóbaleset óta a fővárostól délre eső szakaszon összesen 8 holttest került elő, amelyek között gyermekkorú nem volt - írta a portál.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott. Mindössze heten élték túl a balesetet, 27 áldozatot megtaláltak és azonosítottak, egy nőt pedig még mindig keresnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK