Nem tudnak lemerülni az elsüllyedt hajóhoz a búvárok

Az árvízhez hasonló vízállás nagyban nehezíti a mentési munkákat. A roncsok megközelíthetetlenek. A Duna fővárosi alsóbb szakaszain folytatják a kutatást. A Napi.hu-nak azt mondta egy a mentésben résztvevő szakember, hogy már a Csepel-szigeteknél is keresik a holttesteket.
Szabó Dániel, 2019. május 30. csütörtök, 11:02
Fotó: MTI Fotó / Máthé Zoltán

A magas vízállás, az ebből adódó erős sodrás és a minimális látótávolság miatt gyakorlatilag lehetetlen megkezdeniük a Hableányhoz lemerülő búvároknak - mondta egy, hasonló mentési munkákban tapasztalt búvár a 24.hu-nak. A szakértő szerint a lehorgonyzott hajót is nehéz stabilan rögzíteni, a búvárok pedig a vízár miatt nem tudnak megkapaszkodni.

A mentés egyik résztvevője azt mondta a portálnak, hogy most 10-11 km/óra a Duna sodrása, ezért az ipari és a nehézbúvárok sem tudnak merülni, mert nagyon veszélyes. Mivel a hajót megpróbálják felszínre hozni, hogy ne akadályozza a hajóforgalmat, valamint, hogy az esetlegesen roncsban rekedt áldozatokat felszínre hozhassák. Ehhez valószínűleg darut vetnek be. Állítólag már nem túlélők, hanem holttestek után kutatnak, főként a folyó alsóbb szakaszán. A keresést a Rákóczi-hídnál kezdik el.

A víz 10-15 fok közötti, így percek alatt kihűlhet valaki a vízben. A vízállás pedig még elmaradt az árvízi készültséget indoklótól, de lehetetlenné teszi szinte a partra úszást.

HOZZÁSZÓLÁSOK