Áprilisban jelentek meg országszerte a Jobbik plakátjai, amelyeken többek között Habony Árpád tanácsadó, Andy Vajna filmügyi biztos, valamint Mészáros Lőrinc szerepeltek. A szlogen pedig úgy szólt: "Ti dolgoztok, ők lopnak."

A nagyobbik kormánypárt médiaguruja beperelte a szélsőjobboldali pártot. Indoklása szerint engedélye nélkül használták fel a képmását, ezzel megsértve a személyiségi jogait.

A Fővárosi Törvényszék azonban első fokon elutasította a keresetét, nem fogadta el jogi képviselője érvelését, aki szerint Habony Árpád nem éri el a közszereplőség szintjét. "Nem attól közszereplő valaki, hogy a nyilvánosság elé lép, hanem hogy olyan tevékenységet végez, ami azzá teszi - hangzott el a szóbeli indoklásban" -  idézi az mno.hu a bírót.

A bíróság azt is kimondta, hogy a felperes olyan médiatulajdonos, akinek cégeihez állami pénzek kerülnek, továbbá szerződéssel nem rendelkező politikai tanácsadó, akinek valamilyen ráhatása van a közügyekre. Az ítélet ellen várhatóan fellebbezni fog Habony Árpád, aki a Napi.hu kiadásába megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 tíz politikai elemző véleményét aggregáló befolyásbarométerén a negyedik helyen áll, Orbán Viktor, Lázár János és Csányi Sándor mögött.