A világon Kína, Európában Hollandia és Spanyolország számít a legnagyobb vöröshagyma-termelőnek, utóbbi két ország egyaránt 1,2-1,2 millió tonnás hagymatermést mondhat magáénak. A tavaly jelentősen visszaesett a termésmennyiség, de az idén az európai hagymapiac kezd magához térni, az idei már több hagymát takaríthatnak be az európai gazdák.

Magyarország nem számít nagy játékosnak: az elmúlt öt évben a termés évi 39-62 ezer tonnát tett ki. A hagyma külkereskedelme sem jelentős. Az idén - januártól július végéig - 13,2 ezer tonna hagyma jött külföldről, ez 1 százalékos visszaesést jelent. Hollandiából érkezett a legtöbb hagyma, 3,7 ezer tonna. A magyar hagymaexport marginális: korábban mindössze 1-2 ezer tonna megy a külföldi piacokra. Ráadásul az idei év első hét hónapjában 86 százalékkal 265 tonnaára csökkent az export, amelynek nagy része Romániába ment - derül ki az Agárgazdasági Kutató Intézet összefoglalójából.

Durva drágulás után árcsökkenés

Az teljes európai hagymatermést érintő tavalyi csökkenés miatt az év elején drága volt a hagyma, a termelői ár a Budapesti Nagybani Piacon 200 forint felett volt, ami 200 százalékos drágulást jelentett. A kínálat bővülésével azonban olcsóbb lett, szeptember elejétől már kevesebbet kellett érte fizetni, mint tavaly, ami 130 forint körüli nagykereskedelmi árnak felelt meg.

A tavalyi hagymaprobléma jól látszik a KSH inflációs kosarában szereplő fogyasztói árakon is. A hivatalos adatok szerint tavaly januárban országos átlagban 157 forintért lehetett kapni a hagymát a boltokban, piacokon, majd fokozatosan emelkedett az ára, idén júniusban érte el a tetejét 431 forinton. Utána jött az árcsökkenés, az a júliust 406, az augusztust 338 forintos árral zárta a hagyma, szeptemberben pedig 300 forintba került.Ennél most olcsóbban is hozzá lehet jutni: a héten két boltlánc is akciósan kínálja a vöröshagymát: a Lidlben 159 forint, a Tescóban 10 forinttal drágább egy kiló a mindenar.hu élelmiszerár-összehasonlító oldal szerint.