Hagyót tizenötmilliós BKV-zsarolással is gyanúsítják

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Hagyó Miklós erőszakos, ellentmondást nem tűrő viselkedésével félelmet keltett a BKV megbízott vezérigazgatójában.
NAPI, 2010. augusztus 30. hétfő, 13:44
Fotó:

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2010. május 21. napja óta Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) előtt folyamatban lévő büntető ügyben (amely nyomozást a főügyészségünk a BRFK-val együttműködésben folytatja) a mai napon Hagyó Miklóst újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség - közölte a KNyF.

A közlés szerint Hagyó megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy mint Budapest Főváros Önkormányzatának Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettese - hivatali helyzetével visszaélve - 2008. márciusában arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV Zrt. megbízott vezérigazgatóját, hogy évente 15 millió forintot adjon át a részére.

A követelése nyomatékosítása érdekében Hagyó Miklós kilátásba helyezte, hogy amennyiben Balogh Zsolt nem adja át a kért összeget, akkor a Balogh által egy kft számára 2007. decemberében - Hagyó utasítására - szabálytalanul kiállított teljesítés-igazolás miatt ellehetetleníti.

E fenyegetéssel, valamint az általa folyamatosan tanúsított erőszakos, ellentmondást nem tűrő viselkedéssel Hagyó Miklós félelmet keltett Balogh Zsoltban, aki ennek hatására jogtalan előnyként 2008. és 2009. évben is 15-15 millió forintot juttatott Hagyó Miklósnak - áll a közleményben.

A KNyF szerint Hagyó Miklós ezen cselekménye hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntette megállapítására alkalmas. Hagyó panaszt jelentett be a gyanúsításközléssel szemben, majd vallomást tett - tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Hagyó Miklós gyanúsított előzetes letartóztatását a nyomozási bíró legutóbb 2010. szeptember 17. napjáig hosszabbította meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK