Hajókatasztrófa: veszélyben a búvárok

Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál - hangzott el az M1 szombat délutáni Híradójában.
Szepesi Anita, 2019. június 8. szombat, 17:17
Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Ádám Tamás, a merüléseket vezető búvár azt mondta: a vízállás "búvármunkára nem alkalmas". Jelenleg úgy dolgoznak, hogy vagy a létrába vagy a hajóroncsba kapaszkodnak. Guggolni, állni nem lehet, csak feküdni -  idézte a búvárt az MTI.

Közben a rendőrség honlapján arról írt, hogy a társszervekkel változatlan erővel dolgoznak az áldozatok felkutatása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint jelenleg is folyik a kutatás az eltűntek után a Duna Margit hídi szakaszától egészen az országhatárig.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart.

A magyar hatóságok több mint egy hete folyamatosan keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableány kiemelésének előkészítése is megkezdődött.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2019.06.08 18:45

@sziddha:
Nem muszáj a napi.hu portált olvasni.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sziddha, 2019.06.08 18:27

Gratulálok a Napi portálnak ! Ha valaki nem csak egysoros véleményt akar írni,egy bizonyos idő, után a leírtak, nálam több esetben is , eltűnnek ! Időkorlát lenne az írásra ? Ennyire csak nem vagyok agyhalott ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html