A Fővárosi Törvényszék további magatartási szabályként előírta, hogy a kapitánynak heti két alkalommal személyesen jelentkeznie kell a nyomozóhatóságnál - mondta a portálnak Tóth M. Gábor, Jurij C. ügyvédje. A hajóskapitánynak nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el Budapest területét.

A portál megkereste a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszéket, ahol megerősítette, hogy a szigorításokkal helybenhagyták az elsőfokú bíróság határozatát.

A Viking Sigyn szállodahajó kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésével gyanúsítják.

Ezek a döntés részletei

A Fővárosi Törvényszék (FT) másodfokú döntésében csak annyiban változtatott az elsőfokú végzésen, hogy az óvadék letétele esetére elrendelt bűnügyi felügyelet további magatartási szabályaként előírta, hogy a terhelt köteles hetente két alkalommal a nyomozást végző hatóságnál személyesen jelentkezni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) 2019. június 1-jén szökés és elrejtőzés veszélye miatt egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását A bíróság a gyanúsított védője által előterjesztett óvadék megállapítására irányuló indítványt elfogadta, az óvadék összegét pedig tizenötmillió forintban állapította meg. Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezett.

Az FT szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartva vizsgálta a gyanúsítottal szemben fennálló megalapozott gyanú meglétét.  Bár az ügyészség hivatkozott arra, hogy a terheltet más ügyben külföldön gyanúsítottként hallgatták ki, ez a jelen döntés meghozatala során relevanciával nem bír, már csak azért sem, mert az ügy tárgya, állása és annak kimenetele nem ismert, továbbá az ügyészi indítvány szerinti szökés, elrejtőzés veszélyével nem hozható összefüggésbe.

A bíróság szerint a védelem által megjelölt összegnél jóval magasabb óvadékkal és a mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet ellensúlyozhatja a szökés, elrejtőzés veszélyét. A végzés végleges.