Elismert menekült státusszal rendelkezett az a 18 éves afgán fiú, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuálisan kényszerített egy nőt egy budapesti gyorsétterem mosdójában. Sarhadi Bilal Ahmad hajnali 3 órakor követte el a támadást, amelyben a rendőrség közlése szerint az "aktus tűrésére kényszerítette" a sértettet.

A bűncselekményt követően az afgán férfi elmenekült a helyszínről, ezután a sértett nő feljelentést tett a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel kezdte meg az elkövető felkutatását, melynek érdekében Budapest rendőrfőkapitánya külön nyomozócsoportot hozott létre.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője az MTI érdeklődésére telefonon azt mondta, a férfi oltalmazott státuszban van Magyarországon és 2017 nyara óta él az országban.

Azt is közölte, hogy Budapest rendőrfőkapitánya az ügy vizsgálatára elrendelte, hogy ellenőrizzék a férfi ismerőseit, a tömegközlekedési eszközöket és bizonyos főbb útvonalakat is. A BRFK intézkedett a nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról is.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.