Meghalt Koós János

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész - jelentette be a művész családja.
Domokos László, 2019. március 3. vasárnap, 07:15
Fotó: Pixabay

A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát - olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott - három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik.

Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon.

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.17 02:30

Koós János : Nem vagyok teljesen őrült


Gumidominó? Vagy egy parti sakk?
Ön talán Napoleon, vagy a perzsa sah?
Nem, Napoleon nem lehet, azt biztosan tudom,
Mert én vagyok Napoleon!

Nem vagyok teljesen őrült, nincs szerencséd,
Nem megyek fejjel a falnak, bár szeretnéd.
Nem eszem ebédre téglát, csak spenótot,
Nem vagyok teljesen őrült, csak csalódott.

Jobb lett volna békességben élni,
S együtt űzni nagy romantikát,
De leckét kaptam kalandból,
S ez a súlyos lelki karambol
Úgy odavágott, majd belepusztultam.

Nem vagyok teljesen őrült, bár imádlak,
Nem megyek fejjel a falnak, csak utánad.
Nem eszem forrón a kályhát, s nem ülök rá,
Csak a te csalfa szerelmed tett bolonddá.

Jobb lett volna békességben élni,
S együtt űzni nagy romantikát,
De leckét kaptam kalandból,
S ez a súlyos lelki karambol
Úgy odavágott, majd belepusztultam.

Nem vagyok teljesen őrült, bár imádlak,
Nem megyek fejjel a falnak, csak utánad.
Nem eszem forrón a kályhát, s nem ülök rá,
Csak a te csalfa szerelmed tett bolonddá.

Nem vagyok teljes őrült, félre, nincs kegyelem,
Éles a kardom, s itt van a sarkon
A legjobb hadseregem!
Ne zavarjátok a császárt,
Én vagyok Bonaparte Napoleon!
Ha-ha-ha-ha!...


https://www.youtube.com/watch?v=SL6-Y0QWx6k
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.13 02:05

Most hallottam egy riportot, talán a Retro Rádióban, Koóssal, amiben elmondta, hogy ő az akkori Szovjetunióban nagyobb sztár volt mint Elvis Presley az akkori Amerikában. Kijevtől Vlagyivosztokig megismerték az utcán, kizárólag több tízezres, tömött stadionokban énekelt, volt hogy a buszsofőr mindenkit leszállított a buszról hogy őt - egy pár kupica, vagy kancsó vodka után - a koncert helyszínére szállítsa. Még tovább is tartott a riport, csak már nem hallgattam végig, mert ötpercenként zenével szakították félbe, pedig érdekeltek volna a sztorijai. Amit én tudok, hogy még a kétezres években is jól emlékeztek rá Kazahsztánban, mikor én először jártam ott.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.03.03 15:47

Ez az ember tényleg megérdemli a részvétet, nemugy , mint andy vajna, akiről, mint kiderült offshore lovagként az antistroman viktornuk tudtávakivitte a magyar kaszinok több éves jövedelmét jövedelmét strómanként az USA-ba, ékes példaként, hogy mit jelent a fideszes magyar uj oligarcha réteg, ami a világmaffiához kapcsolódik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Der_Zahnarzt, 2019.03.03 15:12

Kis kiegészítés az életrajzhoz, hogy Koós János dalait Oroszország és Kazahsztán távoli vidékein is ismerték, a legutóbbi időkig (!). Sok ottani lakósnak ma is Koós János az első aki eszébe jut Magyarországról.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2019.03.03 14:59

@kanri: Ez egy egy évvel ezelötti Koós interjuból lett idézve (mellesleg) :)

Szóval maradt még valami humor csak inkább tragikomikus mint szórakoztató
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html