Magyarországon 2016-ban egymillió főre vetítve 62 ember halt meg közúti balesetben, amellyel az európai országok között a legrosszabb harmadban foglal helyet. Az uniós átlag 50 fő volt.

A legrosszabb eredményeket - nem meglepő módon - az unió kevésbé fejlett országai között mérte az Eurostat. Bulgáriában például egymillióból 99 ember halt meg, Romániában 97, Litvániában és Lengyelországban 80-80.

A legjobb adatok a nem uniós ország Svájcból és Norvégiából (26-26) érkeztek, de a svéd 27 és az angliai 28 fő is kedvező arány. Ezután egy nagy ugrással jön Hollandia és Dánia 37 emberrel. Az átlagot vagy ahhoz közeli értéket hozza többek között Ausztria, Szlovákia és Franciaország.

Egy helyben toporog az ország

A magyar adatokban az legszomorúbb, hogy a halálozások száma egymillió főre vetítve mindössze 3,1 százalékkal csökkent 2011 és 2016 között, amely messze az egyik legrosszabb adat az egész unióban. Sok ország több mint 20 százalékkal tudta mérsékelni az elhunytak számát 2011-hez képest és csak elvétve találni olyanokat, ahol a magyarhoz hasonló stagnálás volt a jellemző. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Bulgáriában 11,2, Máltán pedig 29,3 százalékos volt a növekedés.

A halálos balesetek számának változása 2011 és 2016 között
OrszágVáltozás
Málta29,27%
Bulgária11,24%
Románia-3,00%
Magyarország-3,13%
Írország-4,88%
Lettország-6,98%
Dánia-7,50%
Hollandia-7,50%
Szlovénia-8,70%
Egyesült Királyság-9,68%
Spanyolország-11,36%
Luxemburg-12,50%
Finnország-12,96%
Olaszország-16,92%
Franciaország-17,46%
Ausztria-19,35%
Németország-20,41%
Svédország-20,59%
Csehország-21,62%
Szlovákia-22,73%
Norvégia-23,53%
Horvátország-24,74%
Görögország-26,21%
Lengyelország-27,27%
Belgium-28,21%
Észtország-28,95%
Litvánia-31,96%
Portugália-35,23%
Svájc-36,59%
Forrás: Eurostat

Korábban ugyanakkor Magyarország sem teljesített ennyire rosszul: 2004 és 2011 között a felére csökkent az arányszám: 128-ról 64-re.

Ebben is Bécs a legjobb

Az Eurostat nem csak országokra, hanem azon belül nagyobb tájegységekre (NUTS 2 régiókra) is megadja az adatokat. Bulgáriában van olyan körzet, ahol ez a szám 153, a győztes pedig Bécs és környéke, ahol 10 ember halt meg egymillióból 2016-ban.

Közép-Magyarországon 46, a Dunántúlon 73, az Alföldön és Észak-Magyarországon pedig 65 lett ez az arány. Tovább bontva kiderül, hogy Nyugat-Dunántúlon (84) a legrosszabb a helyzet, míg Közép-Magyarországon (46) a legjobb.