A stadionbiztonsági programot a sportért felelős államtitkárság, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) indította még 2011 márciusában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) költségvetésében a kormány 960 millió forintot biztosított a program első fázisának végrehajtására. A program kedvezményezettje az MLSZ.

A vonatkozó rendelet szerint a költségvetési támogatás pályázat útján használható fel. Mindezek alapján az MLSZ feladata, hogy a BMSK Zrt.-vel együttműködve fejlesztesse ki a stadionbiztonsági rendszereket és juttassa el az eszközöket a sportszervezeteknek.

A stadionbiztonsági program eredeti célja az volt, hogy 2012. július 1-jéig 16 stadionban épüljön ki a stadionbiztonsági infrastruktúra. A most elfogadott módosítás indoklása szerint 2012. július 1-jéig nem valósítható meg a beruházás, figyelemmel a közbeszerzési eljárás időigényére és az azzal kapcsolatban kötelezően betartandó határidőkre. Emellett a program megvalósítását érdemben érintik a ferencvárosi, a debreceni és az új nemzeti stadion létesítésére irányuló kormányzati döntések is.