A NAPI Gazdaság cikke A MÁK elnöke szerint szerencsétlen az a mai gyakorlat, hogy az önkormányzatok által foglalkoztatott közalkalmazottak bérét a kincstár bérszámfejti, majd az ez alapján járó összeget átutalja az önkormányzatok kereskedelmi bankoknál vezetett számláira, és a helyhatóságok innen teljesítik a kifizetést. Katona szerint ezzel a többlettranzakcióval a tárgyhó 25. napja helyett csak a rákövetkező hónap 3. napján kapják meg az alkalmazottak a bérüket. Mivel az önkormányzatoknak nem kötelező számlát nyitni a kincstárnál, a MÁK azzal kíván segíteni a helyzeten, hogy a jövőben maga nyit számlákat nemcsak a helyhatóságok, de olyan más állami pénzeket használó szervezetek számára is, amelyek a kiadások legalább 80 százalékát állami támogatásból fedezik. Ha sikerülne átterelni ezekre a számlákra a közszféra sok tíz milliárd forintnyi bérkiadását, az jelentős megtakarítást eredményezhetne. A kincstári számlavezetés előnyei megmutatkoztak a központi költségvetési körben idén tavasszal kiterjesztett nettósítás során is, melynek eredményeképpen jelentős mértékben csökkent az állami szervezetek köztartozása. Októbertől pedig az oktatási szolgáltatást nyújtó intézmények esetében a gyakorlatban is teljeskörűen bevezetik azt a szabályt, mely szerint csak az jut hozzá az aktuális finanszírozási keretéhez, akinek nincs kifizetetlen állami számlája. A kincstár keretében megvalósuló tevékenységkoncentráció részeként, a tb-kifizetőhelyek megszüntetésével a jövőben csak innen fizetik majd a családtámogatásokat. A MÁK emellett, azt tapasztalva, hogy a kereskedelmi bankok nem látnak üzletet a babakötvényben, itt is meg kíván jelenni számlavezetőként. Mindezt pedig jól kiegészítheti, hogy az értékpapírszámla-vezetés biztosításával átvehetnek egy, a pénzintézetek által szintén nem túl nagy érdeklődéssel kezelt tevékenységet, a rövid távú állampapírok lakossági forgalmazását. Bár jelenleg erre a húsznál is kevesebb fiókból álló saját hálózat nem kínál nagy lehetőséget, az értékpapírszámla internetes vezetésével elérhető az áttörés, ami idővel akár annak feltételeit is megalapozhatja, hogy a közszolgálatban dolgozók ugyanoda kapják a bérüket, mint ahol a megtakarításaikat kezelik. További terjeszkedési lehetőséget jelenthet a kereskedelmi bankok rovására a lakástámogatások ellenőrzése, amit Katona szerint a jelenleginél hatékonyabban oldhatna meg a kincstár. E területen a PSZÁF sem lehet teljesen nyugodt, a MÁK ugyanis a nála felhalmozódó információk alapján alkalmasnak tartaná magát a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó bizonyos ellenőrzési feladatok ellátására is.