Bár azt még nem tudni, pontosan hányan veszítették el a munkájukat a koronavírus-járvány miatt, de az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének szakértői megpróbálták megbecsülni a számokat a Google Trends adatai alapján - írja az Index a tanulmány alapján.

Kónya István és Köllő János a "munkanélküli segélyre" vonatkozó Google-kereséseket vették alapul és arra jutottak, hogy minimum 120 ezer ember válhatott munkanélkülivé. A két szakértő szerint szerint az állásukat elvesztők száma ennél bizonyára magasabb. Sokan lehetnek ugyanis, akik munka és jövedelem nélkül maradtak, de nem regisztráltatják magukat és nem keresnek aktívan állást, hanem a munkahelyük újranyitására várnak. Közülük sokan (zenészek, színészek, sportolók, szakácsok, stb.) olyan speciális szakismeretekkel rendelkeznek, melyeket a teljesen bezárt ágazatukon kívül sehol sem lehet hasznosítani.

A kutatók azt is leírják, hogy az elbocsátások pontos mértéke azért nem ismert, mert még a regisztrált munkanélküliségre vonatkozó adatok is csak jelentős késéssel kerülnek nyilvánosságra. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak (NFSZ) a március 20-i "zárónapra" vonatkozó, ellenőrzött adatai például csak május elején jelentek meg, a KSH Munkaerőfelmérés (MEF) második negyedévi adatai - melyek a munkaidőre, az állásvesztésre és álláskeresésre vonatkozó információkat is tartalmaznak - pedig csak júniusra várhatók, amennyiben a kérdezést nem hiúsítják meg a járványügyi korlátozások.