A hazai aktív korú lakosság 40 százaléka úgy véli, hogy nyugdíjaskorban több ideje jut majd magára és kedvenc tevékenységeire, mint jelenleg - derül ki az OTP kutatásának eredményeiből.

A válaszadók csupán 13 százaléka dolgozna a nyugdíjba vonulás után, azonban nagy részük inkább barátokkal közös programokra (48 százalék), utazásra (40 százalék) vagy unokázásra (39 százalék) fordítana több időt. A boldog nyugdíjas jövő ábrándját azonban egy frissen megjelent, az OECD országokat vizsgáló kiadvány adatai jelentősen átírják.

A felmérés szerint ugyanis a nyugdíj előtt álló 55-66 éves korosztályt tekintve a foglalkoztatottsági ráta 2010 és 2016 között hat év alatt 28 százalékponttal nőtt, így hazánk második a sorban a listavezető Németország után. A problémát a magyar lakosság is érzékeli, ha ugyanis a vágyott helyett a várt nyugdíjaskorra kérdeznek rá, már más képet látunk.

A megkérdezettek 52 százaléka a szűkös megélhetés elkerülése érdekében megpróbál tovább dolgozni és kitolni a nyugdíjba vonulás idejét, míg 65 százalékuk olyan munkát próbál találni, amit nyugdíj mellett is folytathat. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a munka jó eséllyel meghatározza majd a magyar ember mindennapjait a nyugdíjba vonulás után is.

Lelombozó nyugdíjvárakozások

Az OECD tagországokat vizsgáló nyugdíjra vonatkozó felmérés arra is kitér, hogy miként alakulnak a nyugdíjminimumok az egyes nemzeteknél. A kutatási eredmények szerint Magyarországon a legalacsonyabb a nyugdíjminimum a 13 hasonló nyugdíj berendezkedésű tagország közül, mindössze 10 százalékát teszi ki az átlagkeresetnek.

Ez a valóságban 28 500 forint jövedelmet jelent havonta, ami csupán 7 százaléka a lista élén álló Luxemburgban riportált, egy főre jutó havi átlagos minimum nyugdíj összegének, és mindössze 45 százaléka a szomszéd Szlovéniában mért értéknek. Hazánk a helyettesítési ráta tekintetében a középmezőnyben foglal helyet, a magyar emberek a nyugdíjba vonulás előtti utolsó fizetésük 85 százalékát kapják meg nyugdíjként.

A havi átlagkereset 2018-ban 203 000 forint körül alakul, az átlagnyugdíj jelenleg ennek 62-63 százalékát teszi ki. Egy havonta félrerakott kis összegű megtakarítás tehát bárki számára fontos lehet az OTP szerint.

Kép forrása: Shutterstock