Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat (pdf), amely szerint mindkét irányban háromsávosra bővítenék az M1-es és az M7-es autópályát előbbit Budapest és Győr között, utóbbi Budapest és Balatonakarattya között.

Első körben a terveket kell elkészíteni, majd megkezdődhetnek a beruházások, amelyeknek a befejezési határideje 2023. március 15. Ez egyben azt is jelenti, hogy az esetleges 2024-es budapesti olimpiára befejeznék a két sztráda bővítését.

Lesz, nem lesz, lesz?

A szóban forgó két sztráda bővítése eddig nem volt egyértelmű: az idén július 20-án megjelent Magyar Közlöny (pdf) a budapesti közlekedési fejlesztéseket sorolta fel, amelyek között szerepelt az M1-es és az M7-es háromsávosra bővítése. Alig több mint egy héttel később - július 29-én - publikált Magyar Közlönyben (pdf) azonban a kormány visszavonta az szóban forgó autópályák bővítését megalapozó intézkedéseket.

Majd idén decemberben megjelent egy tender a háromsávos M7-es tervezésére. A múlt pénteken - december 23-án - megjelent határozat pedig a tervezés előkészítése mellett a beruházások befejezésének határidejét is kitűzi.