Simicskó Istvánt egyhangú szavazással választották meg a frakció élére.

Harrach Péter eddigi frakcióvezető már korábban jelezte, hogy 10 év "frontszolgálat" után át szeretni adni a posztot. Abban állapodtak meg, hogy a ciklus feléig vezeti a kisebbik kormánypárt frakcióját - mondta a miniszterelnök-helyettes, aki egyúttal köszönetét fejezte ki a frakcióvezető munkájáért.

A kormánnyal való kapcsolattartást Simicskó István esetében is nagyban segíti majd, hogy korábban miniszteri feladatokat látott el.

Harrach Péter úgy értékelt: az elmúlt 30 esztendő legeredményesebb tíz évét tudhatják maguk mögött a parlamenti munkában, aminek során igyekeztek a kormányzati munkát, egy erősödő Magyarország megteremtését segíteni. Azt mondta, nagy élményként őrzi az elmúlt tíz évet, és bár most egy lépéssel hátrább lép, "de ez csak egyetlen lépés" lesz. Ezentúl is aktív marad, és frakcióvezető-helyettesként dolgozik majd.