Hasad az ország - furcsa lépésre szánta el magát a kormány

Magyarország jó irányba megy - mondta Balog Zoltán miniszter az Emmi által szervezett szegénységellenes konferencián, ahol meglehetősen pozitív kép rajzolódott ki a magyarországi helyzetről, amit Ferge Zsuzsa szociológus előadása már árnyalt. A szokatlanul kiegyensúlyozottnak ható konferenciáján a kormányzati felszólalók a párbeszéd szükségességét is hangsúlyozták.
Szabó Zsuzsanna, 2015. február 10. kedd, 19:13
Fotó: Reuters

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetője szerint jó irányban halad Magyarország, 2010-ben megkezdett kormányzati munka eredményeként 2013-ban többen tudtak kitörni a szegénységgel veszélyeztetettek köréből, amit az mutat, hogy negyedmillióval csökkent a szegénységgel veszélyeztetettek száma Magyarországon.

Értelmetlen arról vitatkozni, hogy Magyarországon csökken vagy nő a szegénység, szerinte tényekről kell vitatkozni. Balog idézte a KSH adatait: szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával érintettek aránya a 2011-es 32,4 százalékról 2013-ban 31,1 százalékra mérséklődött, ezen belül a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 25,7 százalékról 23,9 százalékra csökkent, valamint azt, hogy a fizetési hátralékkal rendelkezők száma 130 ezerrel kevesebb, ez az arány 2011-es 26,4 százalékról mára 24,9 százalékra csökkent, azok száma pedig, akiknek nem volt megfelelő fűtés a lakásban 2013-ra 11,2 százalékra mérséklődött.

Kiemelte, hogy 2013-ban átlagosan 4,3 százalékkal nőtt a háztartások egy főre jutó bruttó jövedelme, a családi adókedvezményeket is figyelembe véve pedig közel 4 százalékos volt a reálbér-növekedés.

Szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel veszélyeztetettek aránya a visegrádi országokban, 2005-2013 (százalék)
Forrás: EU-SILC adatok, Társadalmi riport 2014

Balog szerint a szegénység elleni küzdelem legfontosabb eszköze a szociálpolitika, a foglalkoztatás- és a gazdaságpolitika, rámutatott: 2010-hez képest Magyarországon ma kevesebben élnek segélyből, a  több munkából az embereknek több jövedelme származik. (Azt viszont még a sajtótájékoztató előtt kiosztott háttéranyag sem teszi hozzá, hogy a teremtett munkahelyek nagy része a közmunkaprogramok révén jött létre. A Defacto blog szerint a munkanélküliség-csökkenés 59 százalékának felel meg a közfoglalkoztatás növekedése - a szerk.)

Balog úgy véli, az új kormány megállította a válságot követően a zuhanást, és az elmúlt három év viszonylatában Magyarországon megállt a gyerekszegénység növekedése. A sajtótájékoztatón az Emmi által kiosztott háttéranyag az Eurostat adatait idézve megjegyzi, hogy 23 százalék körül mozog a jövedelmi szegénységben élő gyermekek aránya, ami 400 ezer gyereket jelent. (Ezt később a Ferge Zsuzsa által bemutatott számok kissé másképp láttatták.)

Az Emmi-háttéranyag azt is megemlíti a KSH-ra hivatkozva, hogy Magyarországon a teljes lakosság 31,1 százaléka, azaz 3,44 millió ember érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának legalább egy dimenziója. Ez a 2013-as adat 241 ezer fővel - 2,4 százalékkal - kevesebb, mint a 2012-es.

Jó vita is lehetne

Balog szerint a szegénységről folytatott vita Magyarországon jó vita is lehetne, ha ez arról szólna, hogy mit kell tenni a szegénység visszaszorításában, és nem arról, hogy ki a felelős és - szerinte sokszor kozmetikázott adatokkal - az egymásra mutogatás folyna. Szerinte mindenki felelős. A miniszter egy új típusú párbeszédet ajánlott, hogy a tényeket vitassák meg és ne csak a számokról, hanem arról is beszéljenek, hogy mit kellene tenni. Ehhez azt is tudomásul kell venni, hogy a választóktól ez a kormány kapott felhatalmazást az ország irányítására - hangsúlyozta Balog, aki azt is hozzátette:  szerinte az ebben végzett munkában van folytonosság, nemcsak az előző Orbán-kormánnyal, hanem az azt megelőző kormánnyal is. De azt is kiemelte, hogy mindenki saját magáért felelős - idézte az Alaptörvényben foglaltakat.

Ferge Zsuzsa szociológus az Emmi konferenciáján, fideszes politikusok gyűrűjében. Ennél több párbeszéd is lesz?
Forrás: MTI

Meddig lehet a szivárványt nézni?

Ferge Zsuzsa szociológus több ponton szembe szállt a Balog által elmondottakkal. Előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a szegénységről már rengeteg tanulmány, jelentés készült több fórumon (Tárki, OECD, Eurostat, stb.), amelyeket a kormány biztosan ismer, azt viszont nem érti, miért csak a pozitívumokat emelik ki, miközben a fontosabb, mélyebb valóságról mintha nem akarnának tudomást venni. Az emberek biztosan szívesen gyönyörködnek a szivárványban, de meddig lehet azt nézni anélkül, hogy a valóságról is tudomást vegyünk? - tette fel a kérdést a szociológus.

Előadása elején arra is rámutatott, hogy 2010 óta nem volt olyan találkozó, ahol hivatalosan szembesíthették volna a támogató és kormánykritikus szakemberek a nézeteiket - ilyen megosztottság szakmában az elmúlt 60 évben nem volt. Most mintha ezek a problémák elsimultak volna. Üdvözölte Balog azon kijelentését, hogy párbeszédet szeretnének, szerinte ennél nincs jobb, de nagyon nagy kérdés, ebből milyen fajta eredmények jönnek ki, meg tudják-e egymást győzni. Nagyon nehéz lesz akkor eredményt elérni, ha csak a felszínt és nem a mélyet nézzük - hangsúlyozta.

Javult-e a szegénység?

A vita ott kezdődik, hogy javult-e a szegénység - folytatta a szociológus, aki szerint bizonyára vannak itt-ott javulások, de sok helyen komoly problémák vannak. A magyar adatok nem beszélnek a gyerekekről és a hosszú távú trendekről. Utóbbiról kiderül, hogy Magyarország 2008-ban volt az egyetlen olyan ország, amelyik semmit sem tett azért, hogy a válság veszteseiért (a legkiszolgáltatottabb rétegekért) bármit tegyen.

Ferge Zsuzsa előadásában rámutatott az EU gyermekszegénységre használt adatát idézve, hogy a válság után a szegénység 2006-2007-ig alig változott, 2011-2013-ban viszont, főleg a gyerekeknél, igen jelentős mértékben nőtt a szegénység. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Balognak abban igaza van, hogy vannak esetek, ahol ez nem így van, de azok egyedi esetek.

Ferge elismerte, hogy javult a helyzet 2012-2013 között, de az is igaz, hogy ez a réteg még így is kevesebbet kap, mint a gazdagok. Az egyetlen említett évben látott javulás a 100 ezerrel több közmunkás miatt lehetett, akik néhány 10 ezer forinttal többet vihettek haza, és így javult a jövedelmi helyzet, de még így sem érte el a két évvel azelőtti szintet - jegyezte meg.

Hasad az ország

Ferge Balog előadását árnyalva szintén néhány adattal válaszolt a miniszter által felvázolt rózsaszín képre: a KSH 2012-es adatait idézve rámutatott, hogy a legszegényebb 2 millióból 700 ezer (!) szegény gyermek volt, azaz a szegények 35 százalékát tették ki gyerekek, ezek között 620 ezer gyerek otthona beázik vagy penészes. A 17 év alatti gyerekek 40 százaléka az alsó jövedelmi ötödben van, ezen belül a 6 éven aluliak helyzete a legrosszabb - azaz minél kisebb egy gyerek, annál rosszabb a helyzete - mondta Ferge. Továbbá azt is hozzátette, hogy az is látszik az adatokból, a gyerekszegénység "falura megy" - a falusi össznépesség 33 százaléka, a 6 éven aluliak 51 százaléka él falvakban. Mindezek arra mutatnak, hogy hasad az ország, azaz akinek rossz, annak sokkal rosszabb, akinek jó, annak sokkal jobb lesz.

A szociológus szerint az sem igazán azt mutatja, hogy minden rendben lenne, hogy az egészséges egyenlőtlenség a korábbinál gyorsabban nő, a 18 és a 6 éven aluliak helyzete pedig tovább romlik. Ez Ferge szerint azt is jelenti, hogy a szegénység egyelőre megállíthatatlanul nő és annak az öröklődését sem sikerül megállítani.

Mindenki saját magárét felelős?

Az önfelelősség kérdésénél nincs nehezebb - utalt Ferge Balog azon mondatára, miszerint mindenki saját magáért felelős: nagyon nehéz helyzetekből nem lehet egyedül kijönni, valami kell (pedagógus, közösség, iskola). A kormány által jelenleg láttatott oktatási rendszer átalakítása szerinte a szegénységből kikerülés esélyeit rontja - erre rengeteg tanulmány van. Ferge ugyanakkor úgy vélte, hogy a magyar költségvetésben a jövedelemelosztás perverz, jobban kellene arra figyelni, hogy mire van szükség, és kik a haszonélvezői az intézkedéseknek - utalt arra, hogy ne a gazdagokat támogassák intézkedésekkel (rezsicsökkentés, családtámogatás stb.), ezek hatása ugyanis az, hogy szélesedik a szakadék a gazdagok és szegények között, a középrétegek pedig inkább lecsúsznak.

A szegénység csökkentésének kulcsa

A konferencián Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója előadásában arról beszélt, hogy milyen összefüggés van a foglalkoztatás növekedése és a szegénység csökkenése között. A szakember rámutatott, van összefüggés a foglalkoztatás között, például az látszik több uniós ország grafikonján, hogy a válság hatására a foglalkoztatási és szegénységi ráták ábrája valamelyest egymással ellentétesen mozog, de ezek mozgása jelentősen függ az adott országok szociálpolitikájától. Tehát a foglalkoztatás fontos, de nem egyedüli megoldás a szegénység csökkentésére. Felmérések azt is mutatják, hogy a foglalkoztatás változása hatással van a szegénységi rátákra: 10 százalékpontos változás a foglalkoztatásban körülbelül 2,5-3 százalékpontos változást eredményez a szegénységben.

Tóth István György Magyarországra vonatkozóan annyit jegyzett meg: a Tárki szerint a mélyszegénység csökkentésének módja az, ha segítik a szegényeket abban, hogy eredményesen tudjanak versenybe szállni a kevésbé szegényekkel az állásokért. Vagyis általánosságban szólva elmondta: nagyon fontos, hogy csökkenjen az iskolarendszer szelektivitása, javítani kell az iskolai rendszerben az egyenlőtlenségen és csökkenteni kell a hátrányok átöröklődését. A foglalkoztatottságbővülésre ott van szükség, ahol ez a legnehezebb, vagyis az alacsony végzettségűek és az inaktívak között. Nagyon fontos, hogy az igénybe vevők és az intézmények folyamatosan együttműködjenek, legyenek helyi programok a szegénység megelőzésére, legyen megelőző a szociálpolitika, továbbá fontos az, hogy a tényekre nyitott legyen a szociálpolitika.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

luki44, 2015.02.13 07:58

@ziziza: Maximalizalni minek ugy is kijatszanak :) Sokkal inkabb liberazinalni kellene. Mit ertek en ez alat? Megszuntetni a szabadalamztatast, vagy legalabis minimizalni egy szabadalom tulajdon idejet mondjuk 1 evre ha ennyi ido alat a tulajdonos nem tudja kihasznalni akor nem is erdemli meg hogy tartva legyen, eltorolni az osszes tamogatasi rendszreket (pl. a foldalapu tamogatast)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ziziza, 2015.02.12 17:48

Már rég el kellett volna kezdeni eltolni az adórendszerünket (ésszel) a jövedelem és fogyasztás adó felől a vagyon adó felé... erre kész, kidolgozott módszertanok vannak... egyedül a politikai akarat hiányzik hozzá.
Ez a 27%-os áfa pl. egy tragédia az alsó 4 milliós rétegnek.

Világgazdasági szinten, meg maximalizálni kellene az egy ember (vagy egy cég/cégcsoport) által felhalmozható vagyont.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.02.12 17:38

@luki44: Egyetértek Önnel, és azt hiszem sokak nevében köszönhetem, hogy felvidítja egy kicsit az embert a sok rossz hír után. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

luki44, 2015.02.12 16:16

Prbalajatok valakinek a szamlajara irni a mostani helyzetett, az az igasag hogy csak a trendnek felelenek meg a mostani magyarorszagi visszonyok(villag nepesegenek 1% a kezebe van a toke nagyresze a maradek 99% osztozik az alamizsnan). Ehez hozzatartozik hogy mindig az erosebb eloszor magaval foglakzik es aztan juttat alamizsnat a szegenysegben elonek (igaz ez orszagokra,emberekre,tarsadalmakra). Akinek nem felel meg itt az menyen oda ahol jobb. Aki igazzan akar valamit tenni es nem csak lebecolni es kihasznalni a masik gyengeseget az barhol kepes kuzdeni(velemenyem az hogy csak a gyenge ember szalad el a nehezsegek elol). Lasuk milyen hatasa van a kulfoldon munkat valaloknak. 1. Ott fizeti az adojat (az ottani szegenyeket tamogatja peddig azok nem annyira szegenyek mint az itteniek) 2. Itteni anyagi raforditasbol (meg akor is ha az joval szerenyebb mint az ottani) ott kamatoztatja a tudasat, ezzel kivit az orszagbol anyagi javakat is ugyan nem direkt modon. Eme ket pontal mar a belefektettet anyagi javakat ki is vitte az orszagbol, es raadasul meg ront a helyzeten azzal hogy nem is itt kamatoztatja, ehhez hozza adodik az ottani segely politka ami az ottani munkahelyteremtes segiti elo amit ithon nem lehet megadni mert nincs mibol (hitelbol ugye nem lehet), es meg lehetne folytani miert is melyul ez a dolog ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jedddike, 2015.02.12 15:52

@zappara: ez igaz, ennyi kamatot sosem fizettünk



..kamatok :


2002 ...600 mrd

2010 ...1600 mrd


most 1300...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html