Az idei első fél évben összesen 367 413 használt személyautó átírását regisztrálta a Belügyminisztérium, így az elmaradás csak 5,7 százalékos az előző év azonos időszakához képest - jelezte a portál a Datahouse Kft. által feldolgozott adatok alapján. Az adat kifejezetten kedvező, mert az új autók piacán 23,7 százalékos, a használtautó-behozatalnál pedig 17,8 százalékos volt a visszaesés.

Az olcsóbb autók iránt csökkent legkevésbé a kereslet. A vevők zöme továbbra is legfeljebb 3 millió forintig keres autót, a vírushelyzetben azonban az érezhetően felértékelődött személyes mobilitás miatt nőtt a legolcsóbb, a legfeljebb 500 ezer forintos tartományban autót keresők száma - idézik a közleményben Katona Mátyást, a Használtautó.hu szakértőjét.

A kereslet miatt a piac alsóbb szegmensében nem csökkentek az árak. A drágább modelleknél előfordulnak csökkenések, de az eladók zöme kitart az árak mellett, már csak azért is, mert az utánpótlás sem lesz olcsó. Az új autók piacán és az import terén ugyanis tartós árnövelő tényező a 350 forint fölött ragadt euró - fejtette ki a szakértő.

Az adatok szerint 2020 első felében legnagyobb számban Opel Astrák cseréltek tulajdonost, a második legnépszerűbb a Suzuki Swift volt, majd a Ford Focus és a Volkswagen Golf következett.

A legnagyobb számban gazdát cserélt modellek - tulajdonosváltások 2020 első felében
Opel Astra22 667
Suzuki Swift18 971
Ford Focus10 454
Volkswagen Golf10 263
Volkswagen Passat9 742
BMW 3-as sorozat9 280
Opel Corsa8 674
Skoda Octavia7 585
Volkswagen Polo6 030
BMW 5-ös sorozat5 808
Forrás: Forrás: Datahouse