Idén júliusban a DataHouse adatai szerint 12 196 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 13 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig 61 százalékos növekedést jelent. Ezzel a használtautó-import volumene már csupán 6-7 százalékkal marad el a járvány kitörése előtti szinttől - közölte a JóAutók.hu.

Már az előző évi adatokhoz képest is látszik, hogy felpörgött az autóbehozatal: 2019 júliusához képest már csupán tíz százalékos a visszaesés, miközben áprilisban és májusban is 40 százalék körüli elmaradást mutattak a statisztikák a 12 hónappal korábbi értékekhez képest. A koronavírus-járvány okozta válság közben az újautó-piac nem produkált hasonló eredményeket, mivel a júliusban eladott 12 045 személygépkocsi még mindig 21 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

A folyamat részben érthető a gazdaságilag terheltebb időszakban, hiszen a használt autók olcsóbbak, ami vonzó a válság miatt óvatosabban költekező autóvásárlóknak. De az új autók vásárlásánál látható visszaesésben közrejátszik az is, hogy gyártók tavaszi rendkívüli leállása miatt több márka esetében is megnőtt a már megrendelt új autók szállítási határideje, így számos személygépkocsi a vártnál később kerül forgalomba.

"A használt autókra áthelyeződő fókusz azt is jelenti, hogy idén sem várható fordulat a hazai autópark átlagéletkorának alakulásában" - magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. Arra is lehet számítani, hogy a korosabb járművek aránya ezzel tovább nő a hazai forgalomban, pedig már tavaly is 14,4 év volt átlag a járműállományban. A 2007 óta tartó, 10,3 évről induló folyamatos öregedési tendencia nem most áll majd meg.

A használtautó-import mértéke az idei év első hét hónapjában összesen 77 280 darab volt, 17 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 92 721-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 67 725 volt, 25 százalékkal maradva el az egy évvel korábbi 89 833-as értéktől.

A 2017 májusában  indult Jóautók.hu Magyarország első ellenőrzött használtautó piactere. Az oldal célja, hogy a tisztességesen működő kereskedők kínálatát összekapcsolja azokkal a biztonságorientált vásárlókkal, akik szeretnék elkerülni a használtautó-vásárlás során felmerülő buktatókat.

A JóAutók.hu kínálatában szereplő valamennyi autó dokumentumai ellenőrzésen esnek át, emellett az oldalon azok a hirdetések kapnak kiemelt pozíciót, melyekhez megfelelő mennyiségű dokumentáció áll rendelkezésre. Az oldalon minden kereskedő csak előszűrést köve