Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó valamennyi ágazat költségvetése növekedhet jövőre - mondta Balog Zoltán sajtótájékoztatóján. Az emberi erőforrások minisztere kérdésre elmondta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik)  működtetésére plusz 50 milliárdot irányoztak elő.

Folytatódik a tornaterem- és uszodaépítési program, erre 3-3 milliárd állhat rendelkezésre, ha az Országgyűlés elfogadja a büdzsét. Beszámolt arról, hogy 2015 végéig 4,8 milliárdos uniós és hazai forrásból ezer bölcsődei férőhelyet alakítanak ki.

Balog Zoltán közölte: a hároméves kötelező óvodáztatás alól mentességet kaphat az, ahol azt látják, a családban jobban biztosított az iskolára való felkészülés 5 éves korig. Ahol viszont szükséges és indokolt az óvodáztatás hároméves kortól, ott a családi pótlékot ugyanúgy összekötik ezzel, mint az iskolába járásnál.

Kibővítik a szocpol támogatást

Balog kitért a családi otthonteremtési kedvezmény kialakítására is, és elmondta: 2015. július 1-től 700 ezertől 1,17 millió forintig lesz igénybe vehető a támogatás, nemcsak új lakás vásárlására, építésére, hanem használt lakás vásárlásra, meglévő lakás bővítésére is.

A Portfolio.hu elemzése szerint tavaly márciusban is hasonló számok hangzottak el, akkor nem vezették be az úgynevezett félszocpolt használt lakásokra. Az egyszeri támogatást tartalmazó szocpolt eddig csak szigorú feltételek mellett, új lakások esetében lehetett igénybe venni. A szocpol támogatás összege jelenleg három tényezőtől függ: a lakás alapterületétől, a gyermekek számától és a lakás energiaminősítésétől. Meglehetősen szűk kört érintett eddig a jelenleg futó program: a 2012-es 569 után tavaly mindössze 514-en vettek kötöttek szerződést szocpolra.

Minden bizonnyal további lökést jelentene a fellendülőben lévő lakás- és a hitelpiacnak, ha lazítanának a szocpol szabályain. Fontos feladata lehet még a kormánynak a lakáshitel-kamattámogatási rendszer felülvizsgálata is, ennek (a futamidő első 5 évére kamattámogatást tartalmazó) szabályozása ugyanis idén év végén lejár - jegyzi meg írásában a Portfolio.hu.