Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) december végén frissítette makrogazdasági előrejelzéseit. A portál a dokumentumban rátalált arra, hogy a kormány egy igen jelentős adócsökkentésre készülhet 2020-tól.

A kormányzati tervekben évek óta szerepel egy olyan adócsökkentési és fejlesztési alap felállítása, amelyből finanszírozni lehet a közterhek mérséklését, valamint fejlesztési projekteket. Ezt a rendkívüli helyzetekben szükséges kiadásokra megalkotott Országvédelmi alapba beépítve gondolták létrehozni. A friss jelentés szerint végül csak 2020-ban jelennek meg ezek a megcímkézett források a költségvetésben. (A dokumentumot itt találja - vonatkozó táblázat a 24. oldalon)

Azonban 2021-ben már 710 milliárd forintot lehetne ebből az alapból adócsökkentésre és fejlesztésekre költeni. Ez méretes ugrást jelent a korábbi tervekhez képest - értékel az mfor.hu.

Az NGM prognózisa szerint a következő években dinamikusan emelkednek például a forgalmi adóból származó bevételek. A fogyasztáshoz kapcsolt adókból idén 5239,9 milliárd forint folyik be a szaktárca szerint, 2021-ben viszont már 6401,1 milliárd. A különbözet 1161,2 milliárd, ami tehát négy év alatt épülne fel, és amiből finanszírozni lehetne az adócsökkentéseket.

Régóta halogatott lépések jöhetnek

Vélhetően a munkához kapcsolódó elvonások mérséklése jöhet szóba a következő évtized elején. Az szja csökkentése is jó ideje napirenden van. Jelenleg 15 százalék az adómérték, de Orbán Viktor miniszterelnök mihamarabb szeretné az egyszámjegyű tartományban látni a kulcsot. A 9 százalékos kulcs eléréshez pedig nem sokkal nagyobb bevételről kellene lemondania a költségvetésnek, mint amennyit 2021-re beterveztek az adócsökkentési alapba.

Szóba jöhet még a munkaadók által fizetett szociális hozzájárulási adó is, amely 2022-ig 11,5 százalékos mértékig csökken majd. Ezt követően pedig akár teljesen ki lehetne vezetni egy lépésben ezt a fajta adót, lenne rá annyi fedezet az alapban.