Ahhoz, hogy az őszi fűtésszezon minden településen zavartalanul megindulhasson, már a következő napokban és hetekben véglegesíteni kell a kapcsoltan áramot és hőt termelő kogenerációs erőművekre vonatkozó jogszabályi környezetet - mondta Bercsi Gábor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) elnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Az MKET erre egy önálló javaslatcsomagot dolgozott ki, amit a fejlesztési tárcához juttatott el. Noha az energetikai tárgyú törvények márciusi módosításának a kormány részéről megfogalmazott motivációi elfogadhatók, a részletek kidolgozása és a gyakorlatba ültetése számos problémát vet fel, és az ezek megoldására rendelkezésre álló idő egyre fogy - hangsúlyozta Bercsi. A parlament márciusban fogadta el a távhőárak befagyasztását, a gáz alapú kapcsoltan termelő erőművek pedig július elsejétől kikerülnek a kötelező áramátvétel (kát) rendszeréből, majd (várhatóan október 15-től) hő alapú támogatási rendszer lép életbe.

Az MKET szerint a hő alapú támogatás komoly feladat és számos feloldhatatlannak tűnő dilemma elé állítja a fejlesztési minisztériumot. Az áramoldali támogatás megszűntetésével és a távhőárak befagyasztásával megkérdőjeleződött a kapcsolt energiatermelők gazdaságos működése. Egyes településeken ez a fűtési és a használati melegvíz célú távhőellátás biztonságát is fenyegeti - hangsúlyozta az elnök. A legsürgősebb a kedvezményes gázbeszerzés feltételeinek megismerése. A távhőtermelők egyrészt a startégiai tartalékból, másrészt a nyugati forrásokból juthatnak olcsóbb gázhoz. A gazdaságilag megalapozott gázszerződéseket megkötéséhez elengedhetetlen, hogy a termelők legkésőbb május 15-ig megismerjék a kedvezményes gázellátás részleteit. Az átmenetileg olcsóbb gáz pedig csak időlegesen kompenzálja a termelők veszteségeit, hosszútávon nem megoldás - tette hozzá.

Az MKET a Boston Consulting Group-ot (BCG) kérte fel tanácsadónak a javaslatcsomag kidolgozásához. A javaslatcsomag 6 területen, közel 50 változót érintően fogalmazz meg az MKET elképzeléseit.

Az eddigi kát-nak is voltak erős problémái, de vannak olyan közgazdasági tények, amelyeket figyelembe kell venni a hosszú távon fenntartható rendszer kialakításához - mondta Kotnyek Balázs, a Boston Consulting Group vezető tanácsadója. A kapcsolt termelőknek a támogatás megszűnésével magasabb áron kell értékesítenie a hőt, a hő oldali támogatás ehhez a magasabb szinthez kapcsolódik majd. Az Európában ismert rendszerek az áram oldalon biztosítanak támogatást, éppen azért, hogy elkerüljék a magas termelői hőárat. A kedvezményes gáz nem lesz annyira olcsó, hogy jelentősen befolyásolja a megtérülés alakulását - tette hozzá.

A távhőárak befagyasztása mellett a világpiaci olajárak emelkednek, a második negyedévre átlagosan 10 százalékos gázáremelkedéssel kellett számolni a termelőknek, ez 10-15 milliárd forintos veszteséget okoz október közepéig a termelőknek. Az MKET szerint az ezen időszak alatt elszenvedett indokolt veszteségek kompenzálására lenne szükség. Ha nem jönne létre a hő oldali támogatás, októbertől egy átmeneti időszakban a korábbi szabályozás 15 százalékkal csökkentett kát-ára álljon vissza. A fűtési szezon beindulásával óriási, kezelhetetlen mértékűre növekedhet a szolgáltatók oldalán a veszteség - hangsúlyozta Bercsi.

A távhőár-megállapítás kapcsán Bercsi elmondta: az termelőnként kell megállapítani - az országban több száz termelő és szolgáltató található, azonban mindenképpen szükséges, hogy projektről projektre állapítsák meg az indokolt költségeket - hangsúlyozta.