Minden korábbinál nagyobb társaságiadó-kieséssel számol a kormány a jövő évi költségvetésben a látványsportok támogatásával kapcsolatban - írja a Népszabadság. A 2017-es büdzsé tervezete 81,9-91,9 milliárd forint közé teszi azt az összeget, amelyet a vállalatok taóként a központi költségvetés helyett sportszervezeteknek utalnak majd át.

Az összeg nagyságát mutatja,hogy egyéb társaságiadó-kedvezmények körében más fejlesztési kedvezményekre maximum 37,7 milliárd forint jut. A kis- és közepes vállalkozásoknak 3,8 milliárddal kell beérniük, a filmgyártás 8,5 milliárdra, az előadó-művészet 25 milliárdra számíthat.

Titkok

A 2017-es összeggel együtt a 2011-ben elindított taoprogramban összesen 400-440 milliárd forintot fog felszívni az élsport, ami nagyjából megfelel a 4-es metró árának. Az év elejéig 286,2  milliárd volt ez az összeg, amelynek felét, 142 milliárdot a foci kapta.

A Népszabadság felhívja a figyelmet arra, hogy óriásiak a taóval kapcsolatos kockázatok, hiszen a cégeknek nem kell nyilvánosságra hozniuk, hogy kit, mennyivel támogattak, így nem derülhet ki, hogy a program legnagyobb nyertesét, a felcsúti futballrészleget támogató cégek hogyan szerepelnek a közbeszerzéseken. Az is titok, hogy mely vállalkozásoktól kapnak pénz a kormány tagjai által patronált sportegyesületek.

Lufi

A jövő évi költségvetés 22 milliárd forinttal, 223,6 milliárd forintra emeli a sportcélú kiadásait az idei évhez képest, pedig 2016 az olimpiai év, nem 2017. Folytatódik a stadionépítési program és óriási összeget, 35,7 milliárd forintot kap a Puskás Ferenc stadion felépítése.

A Népszabadság szerint sportlufit fúj a kormány, mert az egyesületek a taóból fizetik az edzőket, a versenyeztetést stb., azaz a működési költségeiket. Az elmúlt években nem tettek lépéseket arra, hogy saját forrásokra, jegybevételekre, sportbérletekre egyéb szponzorációra helyezzék át bevételeik súlyát. A kormány irányából áramló egyre több pénz így ágazati lufit fúj, amely a forrás elapadása esetén kipukkadhat.