A WHO adatai szerint a 6-9 év közötti gyermekek közül minden harmadik elhízott vagy túlsúlyos. A 11 éves fiúk 11-33 százaléka elhízott, a lányoknál ez az arány 9-22 százalék. A WHO gyermekkori elhízás elleni bizottsága "radikális cselekvésre" szólította fel a tagállamokat, és arra biztatja az országokat, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, ahol csökkenthető vagy megelőzhető az elhízás.

A világszervezet tízéves táplálkozási akcióterve az, hogy 2025-re 25 százalékkal csökkentsék a nem fertőző betegségek arányát és az elhízás mértékét - idézi Ledia Lazerit az MTI.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az elhízás visszaszorítása nem csak az egészségügyi ellátórendszer feladata, mindenkinek van benne szerepe, s ahhoz, hogy lehessen javítani a helyzeten, elsősorban az emberek életmódjában kell változást elérni. Ha a jelenlegi trendeken nem tudunk változtatni, akkor néhány éven belül kétmillió ember fog valamilyen krónikus betegséggel küzdeni, és ez nagy kihívást fog jelenteni már az egészségügyi rendszernek.

Címlapkép forrása: Shutterstock.