Ömlik a pénz a határon túli magyarokhoz

Az elmúlt évben, az év közbeni átcsoportosítások eredményeként két és félszeresére nőtt a határon túli a határon túli támogatásokat osztogató Bethlen Gábor Alap büdzséje. Egyedi elbírálással, a Miniszterelnökség szakmai javaslatai" alapján 75 milliárdot osztottak ki, a pénz nagy része Erdélybe ment - írja a hvg.hu.
Szepesi Anita, 2019. június 28. péntek, 07:54
Fotó: Shutterstock

Tavaly 90,2 milliárd forintot kapott a központi költségvetésből a főként a határon túli támogatások elosztásáért felelős Bethlen Gábor Alap, illetve kezelője, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) - idézi az állami cég közhasznúsági jelentését és beszámolóját a portál. Az összeg annak fényében még figyelemre méltóbb hogy a a 2018-as költségvetés 2017-es tervezésekor és elfogadásakor csak 26,1 milliárd szerepelt ezen soron.

Vagyis az alap támogatása közel 250 százalékkal nőtt a 2018-as, több tucatszoros átcsoportosítások eredményeként. A végén "nemzetpolitikai támogatásokra" 88 milliárd jutott, ebből 85 milliárdot ki is fizettek, 3 milliárd 2019-re csúszott át, az alapkezelő pedig a tervezett 1,2 milliárd helyett 1,7 milliárdból működhetett. A Magyarság Háza programra 200 millió, az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra 2,2 milliárd jutott.

A 2020-as költségvetésben összesen 92,8 milliárdot szánnak nemzetpolitikai/határon túli támogatásokra - ebben nincsenek benne a távol-külföldi, például az üldözött keresztények segítését célzó támogatások - , amit a portál szerint annak tükrében nehéz komolyan venni, hogy 2018-ban csak a BGA költése hízott fel erre a szintre. A BGA támogatása soron mindössze 38,9 milliárd szerepel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2019.06.30 22:44

@znojmo:
"Ma megint a nemzetvesztők kormányoznak"

Jaj more, de nehezen emészted meg...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.06.30 22:37

Ma megint a nemzetvesztők kormányoznak, nem is tagadják, a híres hirhedt országvesztők utódaiknak tartják magukat, Tisza Csicsa, Horthy Miki! Ezeknek a lekén sok minden szárad, hozzájuk képest Kun Béláék ártatlan kórustagok!
Orbánék talicskázzák a csóró magyarok nyomorúsága árán a pénzünket külföldre. Erdély külföld egy másik ország, Románia.
Bizony hazaáruló nemzet és országvesztők fideszes utódai!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.06.30 22:20

@matura:
Meg az se mellékes, hogy van miből...
:D
Amikor ti voltatok kurmányon egy peták se volt a zsákban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2019.06.30 17:38

@matura: Nem attól vagy hazaáruló mert más "rassz"-ba tartozol, hanem attól, hogy elárulod a nemzeted. Nem tudom érted-e? Ha nem ehhez a nemzethez tartozol el sem árulhatod. és ma nem egy országban él a nemzet, de a haza itt van fenn a magasban. (I.Gy.) De ha nem ehhez a nemzethez tartozol és támadod ennek a nemzetnek az összetartozását, nos akkor vagy rasszista.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.06.30 15:57

ez a pénzszórás egy pótcselekvés , viszont a hazai lakosság biztosan szegényebb lesz, a hazai baloldal hazaárulózására is alkalmas, ami viszont a rasszizmus legundorítóbb formája, mikor saját népét rekesztik ki agykontroll alapján.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html