Hátránnyal indulnak az elbocsátott közszolgák

A közigazgatásból történő elbocsátások miatt minden eddiginél nagyobb réteg mozdul meg a munkaerőpiacon, ezt a tömeget a piac mai állapotában egészen biztosan nem tudja felszívni - mondta lapunknak Zsoldisné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) elnöke.
Leszák Tamás, 2010. június 18. péntek, 08:13

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Az egyéni tudás, képességek, tapasztalatok, célok nagyban befolyásolhatják ezt az általános képet. A közigazgatás és állami vállalatok felől érkező álláskeresők esélyeit tovább rontja, hogy a jelenlegi helyzetben olyan, a versenyszférából érkező vetélytársakkal találják szembe magukat a piacon, akik sok esetben jobban ismerik az adott területet.

Csaposs szerint ugyanakkor olyan pozíciók is vannak a piacon, amelyek esetében akár előnyt is jelenthet az állami szférában eltöltött idő, a megszerzett tudás vagy kapcsolatrendszer. A pénzügyi-gazdasági tárcáktól kikerülő szakemberek pedig másoknál könnyebben helyezkedhetnek el akár a nagy könyvvizsgáló cégeknél is, ezek azonban már egyénileg meghatározott lehetőségek.

A közigazgatás magas szintjéről kikerülő vezetők Csaposs szerint nem adják lejjebb igényeiket a munkaerőpiac jelenlegi állapotából adódóan, számukra nem is feltétlenül életbe vágó, hogy mielőbb állást találjanak. Az államtitkári szint alatt azonban várhatóan tudomásul veszik, hogy bizonyos szempontból kompromisszumot kell kötniük a versenyszférában: általában ez nem a béreket jelenti, hanem azt a szabadságot, amely egyéb tevékenységeket - szakértői vagy oktatási feladatok - is lehetővé tesz, és amelyek egy vállalati pozíció mellett már nem végezhetőek.

Az elnök szerint a közigazgatási dolgozók fel vannak készülve arra, hogy nem minden esetben a szakmai felkészültség és tapasztalat jelenti a vezetővé válás kritériumát, emiatt belső szervezeti feszültségek kialakulására nem kell számítani. A kétmillió forintos fizetési plafon helyett egy diverzifikáltabb megoldást látna célszerűbbnek Csaposs, ennek ellenére nem számít arra, hogy önmagában ez a tényező a közszféra elhagyására késztetné az érintett vezetőket.

A munkaerőpiacon alapvetően nem okoz komoly turbulenciát a közszféra elbocsátási hulláma, mivel a piacon nincs annyi vezetői üresedés, a magánszektorra egyelőre a hatékonyságnövelés, sok esetben a karcsúsítás a jellemző - állítja Jakabos Tünde, a Hay Group javadalmazási üzletágának vezetője. A közszféra elbocsátott dolgozóinak elsősorban szemléletváltásra lesz szükségük, hiszen olyan versenyhelyzetbe kerülnek, amelyben nem minden esetben az eddigi tapasztalatok lesznek az elsődlegesek.

A versenyben általánosságban hátrányt jelenthet a közszférabeli múlt a magánszektorból érkezőkkel szemben, főleg a más szemléletmód és működési logika miatt. A nehéz helyzetet azzal tehetik könnyebbé az álláskeresők, ha hajlandóak alacsonyabb pozíciót és ezzel alacsonyabb fizetést elfogadni - tette hozzá a szakértő.

HOZZÁSZÓLÁSOK