"A politikai rehabilitációs ellátásban részesülő állampolgárok körében nyilvánvalóan kedvező fogadtatásra talál a kormányrendelet elfogadása."- ennyi az indoklás és egyben a hatásvizsgálati elemzés az Igazságügyi Minisztérium kormányrendelet tervezetében amely most jelent meg a Kormány.hu-n. A javaslat nem szól arról, hogy miért pont most, és miért hatvan százalékkal emelkednének egyes politikai üldözöttek nyugdíjai.

A javaslat szerint a 1945-1963 között törvénysértő módon elítéltek és az 1956-os forradalomban meghurcoltak számára jelentene egyfajta kárpótlást. Az emelésre igényt tarthatnak, akinek a személyes szabadságát más módon korlátoztak - kitelepítették - illetve korábban csökkentették nyugdíját.

A tervek szerint minden érintett 2017 január elsejétől 60 százalékkal megemelt nyugdíjat kapna a 2016 novemberi juttatásához képest.

A jogalkotási törvény szerint minden jogszabályhoz hatásvizsgálati lapot kell készíteni. Ezt ugyan az IM most is megtette, ám abból semmi nem derül ki. Így nem lehet tudni, hogy hány nyugdíjas kap nyugdíj-kiegészítést, illetve nyugdíjat az 1990-es jogszabály alapján. Az sem tudható, hogy a mostani javaslat költségvetési hatásai mekkora, illetve, hogy azt milyen forrásból rendezik - vélhetően a nyugdíjalap bevételeiből.

A javaslat külön érdekessége, hogy azt még a kormány nem tárgyalta és a hivatalosan idén már nem is lesz kormányülés. Ennek ellenére ez a jogalkotás számára gyakran nem akadály, a gyakorlat szerint a kormány ülésezés és tárgyalás nélkül bocsát ki nagy mennyiségben kormányrendeleteket és határozatokat - így a mostani IM-es javaslatból akár napokon belül a Magyar Közlönyben megjelenő jogszabály lehet.