Eredetileg azért vették őrizetbe a közjegyzőt és társait, mert 2015 márciusa és májusa között egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatottak ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozva kiállított váltó mögött nem volt valós üzleti kapcsolat, és azzal a Zrt. feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre. A váltó kiállításával, majd annak másra - szintén egy az érdekkörükbe tartozó személyre - forgatmányozásával a gyanúsítottak célja a jogtalan haszonszerzés volt, valamint az, hogy a Zrt. új tulajdonosi körének kárt okozzanak.

A közjegyzőt az ügyészség eljárás alá vonta, január 24-én gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és az előzetes letartóztatását indítványozta. De a bíróság vele szemben enyhébb kényszerintézkedést, házi őrizetet rendelt el.

Most viszont a vádhatóság szerdai közleményében arról számolt be, hogy a megalapozott gyanú szerint a bűncselekményekkel gyanúsított férfi a vele szemben korábban elrendelt házi őrizet hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el: a gyanúsított a házi őrizet hatálya alatt tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok elrejtésével, nem kizárhatóan megsemmisítésével meghiúsítani, illetve megnehezíteni igyekszik az ellene folyó büntetőeljárásban a bizonyítást.

Mindezek alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőt ismét bűnügyi őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását, amelynek elrendelése kérdésében a mai napon dönt a bíróság.

A fotó illusztráció, forrása: Shutterstock.