2016 óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát - mondta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy hozzátette: az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni.

Az első évben, 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak az érintettek, ami 75 millió forintos bevételt hozott az államkasszának. Tavaly emelkedtek a számok, 120 ezer párlatadójegy nyomán nagyjából 85 millió forint érkezhetett a közkasszához. A legtöbb szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették meg a főzni vágyók, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott - írja az MTI.

Leopold Róbert kiemelte, hogy már nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hanem az önkormányzatok ellenőrzik az otthoni pálinkafőzés szabályainak megtartását, így a főzőberendezés vásárlásáról is a helyhatóságot kell tájékoztatni. 2015 óta egyébként összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés. (Döntött a bíróság egy pálinkafőzde körüli trükközésről.)

Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon készítettek - mondta a szóvivő, majd aláhúzta: a házi főzésű pálinka csak saját használatra szolgálhat.

Forrás: Unsplash.com