Bár a háziorvosok még nem tudják pontosan azt, hogy januártól mikor és mennyi béremelést kapnak, ám az arról érkező hírek máris feszültséget keltenek körükben -  írja a Népszava. A kormány ugyan a számukra is "tett félre" mintegy 71,5 milliárd forintot a jövő évi költségvetésben, ám arról, hogy hogyan jut el majd ez a vállalkozó háziorvosokhoz, még folyik az alkudozás.

Az érintettek úgy tudják, nem csak az önkormányzatok alkalmazásában álló háziorvosok, hanem a praxistulajdonos vállalkozók is megkapják a januártól érvényes, magasabb szakorvosi bért. Csakhogy míg az előbbiekre érvényesek lesznek az új szolgálati jogviszonnyal járó kötelezettségek is, így például vezényelhetők lesznek, és csak engedéllyel vállalhatnak másodállást, addig a másik csoportra mindez nem vonatkozik majd.

Az alapellátóknak járó összeg szétosztásáról még nem jött ki a végrehajtási utasítás. Ám ha az úgy jelenik meg, ahogy azt az érintettek most várják, akkor az feszültséget fog kelteni a továbbra is "szabad", vállalkozási formában dolgozó és a már "katonaként szolgáló" háziorvosok között. Az országban mintegy 5800 háziorvos dolgozik, és körülbelül nyolc százalékuk alkalmazott, a többiek vállalkozók.